Skip to content

Forró Drót – Hírek röviden

Feloszlott a 2014-ben alakult Las Vegas-i deathcore zenekar, a Distinguisher: „Néhány, a csapatunkban történt közelmúltbeli esemény miatt több tag is úgy döntött, hogy kilép, így közösen megállapodtunk abban, hogy továbblépünk, és egyelőre pihentetjük a zenekart” – áll többek között a korábban két nagylemezig jutó együttes közleményében.

A tavaly szeptemberben a Century Mediához szerződött technikás thrash zenekart, a Vektor-t szinte azonnal ki is rúgták a kiadótól. A zenekar és a lemezcég közötti megállapodás hatalmas kommentháborút váltott ki a közösségi médiában, mivel az énekes David DiSantót szexuális zaklatással vádolták – amit a zenész hivatalos üzenet formájában tagadott. A Vektornak január végén a 70 000 Tons of Metal fesztiválon kellett volna fellépnie, ám most a hajóút szervezői is törölték az együttes koncertjét a programból.

A The Big Six nevezetű deathcore szuperbrigád 2023-ban készül kiadni első kiadványát egy EP formájában. Ám, úgy tűnik, hogy a „Nagy Hatos” máris átalakul, köszönhetően Chris Fronzak (Attila) távozásának: „Az Attila, a személyes ambícióim és a családi életem mellett már nincs időm és energiám, hogy erre a projektre koncentráljak” – jelentette be az énekes, akinek a helyét Darius Tehrani (Spite) foglalja el.

60. születésnapját ünnepelte a napokban a Rammstein frontembere, Till Lindemann. Ennek apropóján a zenekar nagy rajongójaként ismert művész, Roxxy egy szobrot készített, amit Rostock városában, Till gyerekkori otthona előtt állítottak fel. Az NDR német hírcsatorna beszámolója szerint a szobrot kevesebb mint 24 órával a felállítása után ellopták…

A Periphery zenekar mindent letörölt az Instagramjáról, és a hivatalos honlapját is teljesen üressé tette. Egyedül az első előzetes látható a közelgő nagylemezhez, de a „nagytakarításból” arra következtethetünk, hogy hamarosan minden információt megkapunk a Periphery V-hoz.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw