Skip to content

FISH! – Új gitáros, új dal, karácsonyi koncert

A december 23-i A38 Hajós koncert előtt új gitárossal, valamint egy új dallal jelentkezett a Fish! zenekar. A Csipsz és kóla című felvétel audió és vizuális formában is itt debütál, a HammerWorld magazin oldalán!

2022. október 20-án érkezett a hír, miszerint Gajda Mátyás, a Fish! gitárosa egy régóta érlelődő döntést hozott, és hosszú idő után távozott a zenekarból. Az élet azonban nem állt meg a csapatnál és rekordgyorsasággal talált ideiglenes helyettest, akinek aztán a státusza az elmúlt két hónap koncertkörutas tapasztalatai alapján véglegesre változott.

„Az őszi klubturnéra beugró Szapek Gergő (lásd még: Mirror zenekar) úgy beugrott, hogy itt is maradt: a tavasszal érkező ‘Régen minden jobb volt’ című nagylemez felvezető dalának klipjében ő is látható már” – mondta el lapunknak Kovács Krisztián, a zenekar frontembere.

A Fish! legutóbbi lemeze, a Pozitív, 2021. május 3-án jelent meg, vagyis nagyjából másfél év telt el az utolsó kiadvány óta. Időszerű volt tehát már egy új felvétel és zenekar most sem hazudtolta meg önmagát.

„A Csipsz és Kóla egy nyílegyenes, de iróniától nem mentes reflexió a közéleti történésekre” – tette hozzá az énekes/gitáros/dalszerző.

A dal klipje a Mad Scientist sörfőzdében forgott egy kóstolással egybekötve, és mivel a kólán meg a csipszen kívül a sör és a pizza is előkerül a szövegben, a kontextusnak sem esett bántódása.

December 23-án egy alapos best of program mellett ez az új dal is elhangzik az A38 hajós Fish! koncerten, ahol a banda vendége a kiváló és pécsi Vodka For Kids lesz.

Jól van ez így.

___

FISH! koncert az A38 Hajón

Vendég: Vodka for Kids

Időpont: 2023. december 23. péntek

Jegyinfó:

Early Bird: 3000 Ft (elfogyott)

Elővétel: 3500 Ft

Normál (a koncert napján online és a helyszínen): 4000 Ft

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw