Skip to content

FALLUJAH – Még sosem hallhattuk őket így

A Scott Carstairs alapító gitáros, Kyle Schaefer énekes, Sam Mooradian gitáros, Evan Brewer basszusgitáros (ex-Entheos, ex-Lillake, ex-The Faceless) és Kevin Alexander dobos (Disembodied Tyrant, Vvon Dogma I) alkotta Fallujah előkapta a szép autókat és az arctetkókat a legújabb kislemeze, a Labyrinth of Stone kedvéért.

„A Labyrinth of Stone közel hat percnyi tiszta, észveszejtő ’tech-death’ és ’prog’ – mondta Scott Carstairs. – Ez a szám az elejétől a végéig letépi az arcotokat. Garantálhatjuk, hogy még sosem hallhattátok így a Fallujah-t! Készüljetek fel a füleitekkel és a szemeitekkel egyaránt, mert ez az egyik legőrültebb dal és videóklip, amit valaha készítettünk.”

A Labyrinth of Stone a Fallujah június 13-án megjelenő Xenotaph című albumáról származik. A korong lenyűgöző borítóját Peter Mohrbacher készítette.

„Izgatottan várjuk, hogy végre bemutathassuk a Fallujah új albumát, a Xenotaphot, amely a diszkográfiánk hatodik fejezetét jelenti – tette hozzá Kyle Schaefer. – Ez az eddigi legambiciózusabb lemezünk, és egyértelműen a zenekar eddigi legtechnikásabb, legdinamikusabb és legprogresszívebb anyaga. A nyolc szám által megvalósított zene egy hasonlóan ambiciózus koncepcióval párosul, egy olyan szöveges történettel, amely az idő és a valóság kibontakozó rétegeit járja be egy túlvilági, halál utáni létezés birodalmában. A Xenotaph egyben a legkooperatívabb albumunk is, a jelenlegi felállás széleskörű közreműködésének köszönhetően kibővítettük dalszerzői munkánk hatókörét, és ezzel egyidejűleg sikerült kiemelnünk minden közreműködő valódi potenciálját. Reméljük, hogy velünk együtt üdvözlitek a zenekar fejlődésének ezen vakmerő új szakaszát!”

FALLUJAH – Xenotaph
(06/13 – Nuclear Blast Records)

1. In Stars We Drown
2. Kaleidoscopic Waves
3. Labyrinth of Stone
4. The Crystalline Veil
5. Step Through the Portal and Breathe
6. A Parasitic Dream
7. The Obsidian Architect
8. Xenotaph

https://fallujah.bandcamp.com

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma