Skip to content

EXODIKON – Hazai black/death, új dal és videó: A hanyatlás természete

Csaknem egy éve jelent meg a black/death vonalas Exodikon zenekar első nagylemeze, az Árnyam útján, most pedig itt az első új nótájuk, A hanyatlás természete, amelyhez a klipet Rózsa Tamás (Forgeron stúdió) készítette.

A tavalyi lemez után sem ültünk a babérjainkon, hanem nekiálltunk összeállítani a következő album anyagát. A 2023-ra tervezett új nagylemez korai előfutáraként álljon hát itt az új dalunk, amelynek A hanyatlás természete a címe. A kiadványt ismételten a H-Music gondozza, akiknek ezúton is köszönjük! A szám különlegessége, hogy angol nyelvű verzió is készült belőle – ez majd a közeljövőben lát napvilágot a zenemegosztó portálokon. A hangért köszönet Nóniusz Gábornak (Noniusz Productions & Media) és Siminek (No Silence Studios), a képért pedig Rózsa Tamásnak!

Pósfai József énekes/gitáros:Egy olyan világban élünk, ahol a társadalmunkba van kódolva, hogy örüljön a bukásnak, mert az egyfajta megerősítése annak, hogy másnak sem sikerült az a hőn áhított felemelkedés, amelybe ők is egyénileg belebuktak korábban. Mindez a kárörvendés egy olyan önigazolást nyújt az egónak, amely önmaguk nyugtatására alkalmas, és pillanatnyi enyhülést jelent a korábbi traumák tudatalatti sebeire. Azonban ezek a folyamatok konzerválják a nihilben való létezés állapotát, akadályozva ezzel a társadalmi fejlődést és a bármerre való haladást.

A dal azt a mentális inflexiós pillanatot igyekszik megfogalmazni, amikor az egyén először ismeri fel magában azt, hogy – a korábbi világmegváltó várakozások ellenére – ő sem kivétel, és ő sem az, aki felülemelkedik majd a tömegen, jobbá vagy többé válva másoknál. Erre a világmegváltásra azonban sem az őt körülvevő környezet, sem a korszellem nem alkalmas vagy méltó, és ezen törekvések ellen dolgozik. Így nem marad más, mint hogy ő is beleolvadjon ebbe a kozmikus ürességbe.


Tavaszi koncertek:

04/30 – 8-as műhely, Székesfehérvár – Exodikon | Necroratory | Paediatrician | Türböwitch
05/14 – Blue Hell, Budapest – Ildaruni (ARM) | Necroratory | Isatha| Exodikon | Gylliath
05/25 – S8 Underground, Budapest – Scion Of Darkness [A] | Despair | Exodikon


A kilenc tételes Árnyam útján album zenészei a hazai extrém metalos közösség számára közel sem ismeretlen arcok, a Christian Epidemic (és Cryptic Remains ) gitáros Borhidi Gábor Dávid, valamint az Epidemicet szintén megjárt Pósfai József gitáros/énekes mellett Hekele Attila dobos (Elanor, Isatha ) dobos és Pósfai Ferenc gitáros (Cryptic Remains) gitáros alkotja az Exodikont.

Exodikon:
Pósfai József – gitár, ének
Borhidi Gábor Dávid – basszusgitár, ének
Pósfai Ferenc – gitár
Hekele Attila – dobok



www.facebook.com/exodikon


EXODIKON – A hanyatlás természete (2022)






EXODIKON – Árnyam útján (a 2021-es Árnyam útján albumhoz)











nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw