Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

EVILE – Pénteken kijön a brit thrasherek új albuma, dalpremier: The Thing (1982)

Nyolc év után egy új albummal jelentkezik április 30-án, pénteken a brit thrasher Evile. A Hell Unleashed lemez harmadik, utolsó előzetes dala a szöveges videóval kísért The Thing (1982). Ahogy a nóta címáből is kitalálható, az inspirációt ezúttal John Carpenter klasszikus horrorfilmje, az 1982-es A dolog (The Thing) szolgáltatta.

A legutóbbi Evile album a 2013-as Skull volt, a megjelenése után azonban a szólógitáros Ol Drake kiszállt a zenekarból, majd 2018-ban visszatért. Tavaly viszont a bátyja, a ritmusgitáros/énekes, Matt Drake távozott, így az új albumon Ol Drake süvölt, az új ritmusgitáros pedig Adam Smith (RipTide) lett.

Ol Drake:Nyolc hosszú év után az Evile végre visszatér! A Hell Unleashed lemez egy 9 tételes thrash metal mészárlás. Lelkiismeretfurdalás nélkül mondhatom, hogy legalább húsz éve nem nem született ilyen jó thrash metal album. Akik nem annyira követik a dolgainkat, talán észlelik, hogy az ének terén változás történt. Matt egészségügyi és személyes okokból kiszállt tavaly a zenekarból, mi meg úgy döntöttünk, hogy az a legjobb, ha az új énekes egy ismerős arc a csapatból, így én léptem a helyére, miközben továbbra is szólógitározom. Nagyon elégedett vagyok ezzel és izgatottan végeztem a feladatomat. Chuck Schuldiner az egyik hősöm, szóval ez számomra logikus így. Az Evile-nek gonoszul és aljasul kell szólnia, és ezt a célt sikerült most még inkább elérnünk ezzel a jóval agresszívbb megközelítéssel.





www.facebook.com/evileuk



EVILE – The Thing (1982) (szöveges videó a 2021-es Hell Unleashed albumhoz)



Ol Drake:A Gore egy olyan témáról szól, amellyel még soha, egyetlen metal banda sem foglalkozott, a sorozatgyilkosokkal… (nevet) A nótának és a klipnek van egy üzenete is: ezek a szörnyű alakok értelemszerűen bújkálnak a nyilvánosság elől, lehetnek akár a barátaink, a rokonaink vagy a kollégáink. Örömmel üdvözöljük a rendkívül vicces és nagy metalos komikust, Brian Posehnt, aki volt olyan kedves, hogy a nóta kórusában hallatta a hangját. Köszönjük, Brian!


EVILE feat. Brian Posehn – Gore (a 2021-es Hell Unleashed albumhoz)

EVILE – Hell Unleashed (a 2021-es Hell Unleashed albumhoz)

















EVILE – Hell Unleashed
(04/30 – Napalm)

01. Paralysed
02. Gore (feat. Brian Posehn)
03. Incarcerated
04. War Of Attrition
05. Disorder
06. The Thing (1982)
07. Zombie Apocalypse (Mortician)
08. Control From Above
09. Hell Unleashed



 

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV