Skip to content

EVERGREY – Májusban új album érkezik, klippel az első dal: Save Us

A Heartless Portrait (The Orphean Testament) címmel május 20-án jelenik meg a Tom S Englund vezette svéd Evergrey új albuma, a tavaly februárban kiadott Escape Of The Phoenix lemez utódja. Első előzetesként már itt is van a prog metalosok klippel kísért Save Us dala.

Itt van! Egy új album! Még egyszer! Ezt szeretjük a zenében, hogy sosem áll le! Küldetésünk a zeneírás, úgyhogy itt van 10 új dal! Reméljük, hogy elkísérnek majd az életben, szeretnénk, ha a személyes soundtracked részei lennének, miközben új emlékeket és új lehetőségeket teremtesz az életedben. 10 dal, amelyek két olyan év hamvaiból emelkedtek ki, amikor a kreativitásunk többet virágozhatott, mint valaha. Nagyon reméljük, hogy neked is annyira tetszenek majd, mint nekünk, akik írtuk őket.

Tom S. Englund a Save Us dalról:Ez rólunk szól. Rólad és rólam. Arról, ahogy én látom amikor az elménk túszává válunk egy olyan világban, ahol az optimális portrék megrajzolása fontosabb, mint az, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk. A körülöttem lévő emberek megfigyeléséről szól, akik úgy érzik, hogy nem elég jók a világ vagy önmaguk számára. Attól tartok, hogy eltévedtünk, és azt hiszem, segítenünk kell egymásnak, hogy visszatalálhassunk a fontos dolgokhoz, hogy újra felfedezzük valódi önmagunkat. Mivel mi, művészek is hozzájárulunk a tartalomgyártáshoz, a közösségi médiához, mert muszáj, ez egy paradoxon, hiszen egy olyan világban létezünk, amelyből nehéz kiszabadulni. Csak remélni tudom, hogy a zenénk egyensúlyt képes teremteni…


www.facebook.com/Evergrey





EVERGREY – Save Us (a 2022-es A Heartless Portrait album előzeteseként)







EVERGREY – A Heartless Portrait (The Orphean Testament)
(05/20 – Napalm)

01. Save Us
02. Midwinter Calls
03. Ominous
04. Call Out the Dark
05. The Orphean Testament
06. Reawakening
07. The Great Unwashed
08. Heartless
09. Blindfolded
10. Wildfires















KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw