Skip to content

EUGE VALOVIRTA – Megjelent a Hardtones album

Euge Valovirta (Cyhra, Suburban Tribe) generációjának egyik legelismertebb finn gitárosa. Zenei szenvedélyének a ’80-as és ’90-es évek kemény rockja számít, ami szólóalbumain is hallható. A ma megjelent szólólemezén, a Hardtones-on számos ismert rock- és metalénekes, mint Jake E (Cyhra, ex-Amaranthe), Samy Elbanna (Lost Society), Olli Herman (Reckless Love, Popeda) és Pekka Heino (Brother Firetribe) is közreműködik, és az album dalai nagyban támaszkodnak Euge személyes példaképeinek, mint Ozzy Osbourne, a Van Halen és a Pantera régebbi produkcióira.

„Szerettem volna egy olyan duettes albumot kiadni, amilyenre a No More Tears óta vártam Ozzy Osbourne-tól – mondta Euge Valovirta. – Nos, ő ezt nem tette meg, ezért úgy döntöttem, hogy én magam fogom megtenni.”

Az album Flesh from the Bone című dalához – amelyben Samy Elbanna vendégszerepel – készült egy videóklip, Joel Korhonen rendezésében.

„Volt egy álmom a Flesh from the Bone című dalról, pontosabban a fagyos közjátékról, ahol a kamera közelről veszi Samyt, aki csukott szemmel énekel, és amikor a dal újra beindul, a szemei kinyílnak, és együtt húzzuk az orgonát. Ekkor újra felhívtam Joel Korhonent, aki szerencsére azonnal rendelkezésre állt, így elkészítettük a videót. A dal egyike azon kevés számnak az albumon, amit két gitárra hangszereltünk, így természetes volt, hogy mindkettő szerepeljen a videóban.”

„Nagyszerű volt elkészíteni ezt a dalt, mivel kissé más hangulattal rendelkezik, mint amit a korábbi kollaborációk során csináltunk – tette hozzá Samy Elbanna. – Sokkal inkább modern metalos hangulatú, és a szövegek egy kicsit elmélyültebbek, mint korábban. Azt is szerettük volna, hogy a klip a lehető legerősebb és legegyszerűbb legyen, hogy a dal intenzitása át tudjon jönni, és ez tökéletesen sikerült!”

EUGE VALOVIRTA – Hardtones
(05/31 – Gramophone Records)

1. Testify (feat. Samy Elbanna)
2. The Game (feat. Joonas Kosonen & Ben Varon)
3. Gone Without A Trace (feat. Nico Hartonen)
4. ⁠Pasadena ’78 (feat. Jules Näveri)
5. ⁠Rock & Roll Unites (feat. Jake E)
6. ⁠Fast Living, Slow Suicide (feat. Olli Herman)
7. ⁠Going Down The Hole (feat. Nico Hartonen)
8. ⁠⁠Not My Time (feat. Joonas Kosonen & Ben Varon)
9. ⁠Wake Up (feat. Pekka Heino)
10. ⁠Flesh From The Bone (feat. Samy Elbanna)
11. ⁠Road Song II (feat. Nico Hartonen)

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma