Eddig csupán egyszer, 2006-ban lépett fel Magyarországon Eric Clapton. Mivel pedig a Lassúkezű már 81 múlt, kijelenthető, hogy idei koncertje most vagy soha lehetőség volt. Hamar el is kelt minden jegy!
Andy Fairweather Low & The Low Riders
Az MVM Dome közönsége pedig még javában kereste helyét, amikor Andy Fairweather Low az általa vezetett The Low Riders élén megkezdte az estét. Öreg róka már Andy is; két szaxofonost és egy nagybőgőst is felvonultató brigádjával abszolút jól tolták a bluest, de kétségtelen, hogy egy klubban jobban működött volna a dolog, mint a Dome felkapcsolt nézőtéri lámpái alatt.
Eric Clapton
Ha leosztjuk, Clapton minden egyes órában egy szót szólt a közönséghez, ugyanis a kb. 120 perces produkció alatt egyetlen „Good evening!” hagyta el a száját. Beszélt, mesélt és sírt helyette a gitár, amit még ebben a korban is úgy szólaltat meg, ahogy senki más. Bámulatosan jól konzerválta magát az öreg, akinek énekhangján sem lehetett hallani az öregedést, játéka pedig tényleg lélegzetelállítóan feelinges és egyedi ma is.
Programja három részre oszlott: egy teljes zenekaros, elektromos gitáros szett nyitotta az estét, amiben rövidebb dalok kaptak helyet, köztük a Cream Badge-ével, az I’m Your Hoochie Coochie Mannel meg az első csúcspont I Shot the Sheriff-fel. Ezt követte a jobbára Clapton által szólóban előadott akusztikus blokk, libabőrt okozó Laylával és Tears in Heavennel.
A Clapton-életmű legemblematikusabb dalai között nem egy akusztikus is ott van, így fel sem merült, hogy egy ilyen számokból álló blokk leültetné a hangulatot, sőt.
A publikum most is igen hevesen reagált ezekre, majd ismét teljes zenekarral fordultunk rá a záró felvonásra. Itt már egymást érték a hatalmas jammelések és a szólisztikus betétek, nem csak Claptontól, de kísérőitől is az olyan dalokban, mint a Cocaine vagy a Little Queen of Spades.
Mikor aztán az egyetlen ráadásként elhangzott Before You Accuse Me is befejeződött, szerintem nem volt ember, aki úgy érezte volna, nem kapott meg Claptontól mindent, amiért jött.

__
Eric Clapton, Andy Fairweather Low & The Low Riders – Budapest, MVM Dome
Helyszín: MVM Dome
Időpont: 2026. május 2.
Írta: Kiss Gábor
Fotó: Eric Clapton/Live Nation
__