Skip to content

ERADICATION OF THE UNWORTHY INFANTS – Áprilisban Budapesten zúznak

A finn gitáros/bőgős Joonas Honkanen és az amerikai énekes/dobos Jad Batrouny 2016-ban, moszkvai tanulmányaik során alapították az Eradication of the Unworthy Infants zenekart, együttműködésük pedig természetesen azóta is tart. A duó tagjai – kiegészülve a bőgős Tino Oksalával és a dobos Pablo Rojas-szal – éppen most indulnak hosszabb turnéra Európán, az Egyesült Királyságon és az Egyesült Államokon keresztül, a koncertsorozat keretein belül pedig hazánkat is meglátogatják: április 12-én az S8 Underground Club színpadának stabilitását fogják intenzíven tesztelni. A jelenleg még a következő, egyelőre cím nélküli EP-jén dolgozó formáció egy új kislemezzel harangozza be a turnét, a Dejected szerzeményhez ráadásul egy videóklip is párosul.

„A Dejected arról szól, hogy tudatában vagy annak, hol szúrtad el, és megpróbálod kitalálni, mit tegyél ellene, az élet megy tovább, de meg kell győződnöd arról, hogy jól csinálod, különben nem is kellene csinálnod – próbálta körülírni a szerzemény lényegi mondanivalóját a frontember Jad Batrouny. – Ez egyike azon pillanatoknak, amikor le kell ülnöd a tükör elé, és meg kell kérdezned magadtól, hogy milyen ember is akarsz lenni. Az élet lótúrót sem fog változtatni helyetted, neked kell változtatnod önmagadért. Minél hamarabb rájössz erre, annál könnyebb lesz az életed, és ez tényleg ilyen egyszerű!”

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw