Kiadó: My Kingdom Music / Írta: Schmidt Péter / 8

A doom metal kifejezést hallva az egyszeri zenehallgatók többségének elsőként brit, amerikai, netán svéd formációk nevei ugranak be – ez persze érthető is, hiszen az irányzat legismertebb bandáinak többsége valóban ezen színterekről érkezett. Ugyanakkor számos más ország is büszkélkedhet kitűnő doom csapatokkal, Olaszország például egész sok remek bandát szabadított már a világra. Thunderstorm, Doomsword, Abysmal Grief, Black Oath – csak néhány példa Itáliából, akik mellett érdemes megemlíteni az 1988-ban Veronában megalakult Epitaph nevét is, mely zenekar friss nagylemezére a következőkben térek ki részletesebben. A brigád, bár három és fél évtizede létezik, még csak a harmadik albumánál tart – stílszerűen lassú tempót diktálnak tehát maguknak.

A 41 perces, hat dalt és két rövid instrumentális szösszenetet felvonultató Path To Oblivion bár nem kiemelkedő, de minden tekintetben becsületes és hangulatos doom metal anyag, ami a zsáner keretein belül voltaképpen egész változatosra sikeredett. A kissé affektálós, modoros-színpadias benyomást keltő énekstílus ehhez a zenéhez és obskúrus szövegvilághoz teljesen jól passzol, hasonlóképpen mondjuk a Green Lung, a Spiritus Mortis vagy a Venomous Maximus muzsikájához. Az elszállós középrésszel andalító Condemned To Flesh, az önmagukhoz képest szinte slágeres Voices Behind The Wall vagy a záró, középtájon már-már thrashesen beszigorodó, majd a végére pszichedelikusba forduló Fall From Grace okozzák a lemez számomra legemlékezetesebb perceit, de egészében, a produkciót és a vizuális körítést nézve is rendben van a dolog.

A doom színteret a sarkaiból kifordítani ugyan nem fogják ezzel az albummal, annyira nyilván nem alapmű, de ha bírod az efféle zenéket, érdemes tenned vele egy próbát, mert megfelelő hangulatban bizony eléggé be tud rántani. A borítót pedig érdemes részletekbe menően is tanulmányozni.