(szöveg és fotó: Uzseka Norbert)
Újabb három fellépős undeground koncert a Dürer kistermében, melyről csak lelkendezni tudok. Sőt, nem tudtam nem észrevenni, hogy mindegyik zenekarban szerepelt olyan arc, aki fellépett anno a Pintér Miklós kollégám által szervezett Chris Cornell emlékesten 2017-ben, továbbá, hogy szakszóval élve dobos-extravaganza volt ez az est. De most komolyan: Markó János, Bánfalvi Sándor, Hohl Árpád. Ilyen kaliberű ütőhangszerest egymagában is ritkán látni, erre itt három volt belőlük, és ha semmi más nem történik, csak pusztán önmagukban elporolják a dobcuccot, akkor is orcánkra fagyott volna a széles vigyor egész estére.
De a többi muzsikus is hozta. Ez az Alva esetében azért is fontos, mert megmondom őszintén, nagyon féltem, hogy a kivált Kövi Lóránt énekes után nem lesz az igazi. De engem meggyőzött az új torok, Csiaki Márk. Fazonra mintha a Simple Minds-os Jim Kerr unokaöccse lenne, de amint bemelegedett, úgy énekelt meg üvöltött, ahogy kell. Nem Lóri-másolat, teljesen más karakter, de remekül működött az Alva sajátos grunge/stoner/sokegyéb-mix zenéjében, ahogy a szintén új második gitáros, Makács Zoltán is. Hatalmasat zenéltek, átjöttek a zorkó riffek és a kanyargósabb témák is, Urbán Tamás basszer pedig sokat tett hozzá az összképhez a vokáljaival is. Azon szinte meg sem lepődtem, hogy a koncertre autózva a kocsim lejátszóján random módra, több ezer dalból felcsendült Alice In Chains: Them Bones itt is előkerült. De a nóta felénél aztán átváltottak a Polly Is Dead örökérvényű stoner-grunge himnuszába, a Kincs-be, amivel az est egyik legnagyobb zúzását érték el. Január általában nem az a hónap, amiben sok örömét leli a legtöbb ember, de ez a nóta utókarácsonyi ajándéknak is beillett.
A Dead Gray-re roppant kíváncsi voltam. Egyrészt, mert a már említett Sanyi (ex-Magma Rise/Neck Sprain) dobol itt, és ő nyomban bizonyította, hogy továbbra is olyan húzás és erő van a játékában, mint a legendás 424-es gőzmozdonyban. Másrészt meg mert kíváncsi voltam, hogy a szintén Cornell-est fellépő Sipos András gitáros miféle muzsikát hoz össze társaival. Hát olyat, amiben van jó sok Alice In Chains, és kb. 3x annyi Pantera meg Down. Irdatlan húzós riffek, groove-ok, dallamok és üvöltések bőven vannak ebben a zenében. Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy mennyire fogósak a nóták, elsőre talán a Beautiful Creature című(?) dal tűnt igazán annak, de abban volt a legtöbb grunge is. László Gergely énekes derekasan megküzdött a közönség kegyeiért, még le is jött közénk elindítani a pogót, és frankó volt, hogy a két Andris (Áldott András basszer a másik) is vokáloztak párat. Várom az első albumot.
A Tengeri Püspök esetében viszont nem kell többet várni, az 1998-ban alakult csapat múlt év végén adta ki azt, Disconnected címmel, és az Alváéval egyetemben fel is került az éves listám élbolyába. E sok év alatt mondjuk többet szüneteltek, mint léteztek, és én is csak ’23 tavaszán láttam őket először koncerten, de az ilyenre mondják, hogy megérte rá várni. Ez a buli volt a lemezbemutató, de a félórás album dalain kívül korábbi szerzemények is előkerültek, pl. a magyar nyelvű Eső, és az sem volt gyengébb a lemezes nótáknál.
Nagy vonalakban azt lehet mondani, hogy a metalosabb Soundgardenre emlékeztető riffek és a bonyolultabb, progresszívbe hajló témák keverednek itt, és végül is tényleg van olyan fura a zene, mint a név, mégis nagyon el tud kapni. Van valami szavakkal nehezen kifejezhető varázsa a Tengeri Püspöknek, ahogy a kicsit sem rocksztár jellegű, meglett fazonok valami bődületes módon zenélnek együtt. Úgy tudnám épp megfogalmazni, hogy megvan a középpontja a zenének, ami nem változik és békés, mint amilyen állítólag a vihar közepe, és ez megmarad, akármi dráma, zúzás, elszállás pörög-forog is körülötte. És bár akkora riffjeik vannak, hogy a házat szana széjjel lehet velük zúzni, valahogy befelé nézős, introvertált az egész, és többek arcán láttam ezt a csöndes, elégedett mosolyt koncert közben, amit ez a zene kivált. Ugyanakkor az is feltűnt, hogy a két gitáros, Varga Péter és Horváth Barna is bemozdult a zenére, ellenben Bartalis Dávid énekest a problémás mikrofonzsinór egy időre röghöz kötötte. Cseh Balázs basszer a tőle megszokott guru módban játszott, Árpit meg már fentebb dicsértem. Egy szó, mint száz, ez valami gyönyörű koncert volt.
További fotókért katt ide: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.923766249737750&type=3
