Bár a ’80-as évek New York Hardcore-ját mai frissességgel nyomató, budapesti Touch betegség miatt lemondani kényszerült ezt a fellépését, így is egy roppant színes társaság verődött össze a Shell Beach, mint főzenekar mellett.
A TDK műsorának második felére értem le a hajó fenekére. A csapat énekese anyanyelvén, vagyis bolgárul, többségében üvöltötte nyilvánvalóan nem rózsaszín, bolyhos bárányokról szóló szövegeit. Szintén karakteres és borult egyéniségekből álló társai nem kevésbé visszafogott módon vetették rá magukat hangszereikre, amelyek segítségével kaotikus, átszellemült post-metal, sludge, crust, avantgárd jazz/fúziós és egyéb szélsőséges zenei hatásokat tartalmazó hangorkánt zúdítottak ránk, miközben megint csak sötét hangulatú képsorokat vetítettek a háttérben. A meglehetősen rendhagyó performance egy nagyjából ötperces improvizációs agymenésben tetőzött, amelyet az énekes melodika (!) játékával vezetve zavartak le. Egyéb ínyencségek mellett a banda tavalyi, Namesta című LP-je volt kapható a pultnál.
A Meristem egy kortárs stílusokat vegyítő, kísérletezős instru projektként indult, majd 2019 után hat főre duzzadt a tagság, két énekessel, a durva vokálokért felelős Rockov Milánnal és Stefán Tamással, aki a magyar rockzenei viszonylatban óriási népszerűségnek örvendő AWS zenekar frontembere lett Siklósi Örs tragikus halálát követően.
Az új lemezen dolgozó formáció stílusa a 2022-es Necrosis EP és az követő single-ök alapján kiforrni látszik: naprakész hangzású, groove központú modern HC/metalcore, temérdek breakdownnal, szenvedélyes screammel és érzelmes tiszta énekkel. Számomra kicsit szögletesek a dalok, elbírnának némi plusz változatosságot a ritmizálás és fordulatosság terén. Pedig technikailag minden poszton rendben van a banda. Az ének tágabb viszonylatban is kiváló. A doboknál Szirota Márió ül, aki frissen csatlakozott a hosszú kihagyás után rövidesen új albummal visszatérő, post-HC nagyágyú The Idoru-hoz, emellett pedig a sokarcú death metalban utazó Noble Victory-ban is ő csépeli a bőröket. Pofás dobcuccán a china cin kapta a legtöbbet, ami kissé lefojtotta a nótákat, a pompázatos ride cin pedig érintetlenül várta a bevetést. Joey Jordison hatású filljei azonban szemernyi kivetnivalót nem hagytak, húztak rendesen.
A srácok által „szerelemgyerekként” aposztrofált együttes elmondásuk alapján még belerázódóban van a koncertezésbe, ám feszkónak nem sok jelét mutatta a feszesen játszó társaság, a két frontember bátran kommunikált a közönséggel, amely mind jobban fellelkesült a Desolate, Decline, Saviour, Drifting és további dalok hallatán. Az idő múlásával egyre több Meristem felsős delikvens bukkant fel a küzdőtéren, mely ruhadarabokat – ahogy a kivetítőt – a megújult, kifinomult, ízléses logo díszítette. Mindent egybevetve: az építkezés szépen halad.
A Shell Beach Solar Flare című albuma 2023 dobogós magyar alkotása volt számomra. A The Idoru 20. szülinapi buliján nagyot ment a horda, és nem lehetett kérdés, hogy megnézem a következő pesti színpadra lépésüket.
A Bodóczy Zoltán ’Undos’ énekes és Mohácsi Mátyás basszusgitáros személyében immáron két Grand Mexican Warlock arcot soraiban tudó brigád és a klub technikai személyzete nagyon kitett magáért: az egész estére jellemzőnél is jobban belőtték a hangzást, komplexen megkomponált fényeket és annál is változatosabb vetítést használtak. Utóbbi alkalmanként kifejezetten sokat adott hozzá az egyébiránt teljes félhomályban is kimagasló élményt nyújtani képes dalokhoz. Többségük az Undosszal készült friss anyagról került terítékre, és tekintve, hogy a bő órás játékidő alatt csupán néhány nóta került elő az első két korongról, a Solar Flare nagy részét hallhattuk. A legnagyobbat – ismét – a Love Craft – House Of Death, a „pop dal” Feeble Glory és a nem mellesleg csodás klipet kapott Olyan szépek voltunk szólta, de a Dismembering Games és a Miracle Misdemeanor szintúgy betalált.
Az egydalos ráadást követően, meglepően gyorsan levonult az ötös, és bízom benne, hogy hasonló lendülettel rövidesen újra beveszik (itthon is) a világot jelentő deszkákat.
