Szöveg és fotó: Pallagi László
Huszonhárom év nagy idő. Ennyi időt kellett várnunk, hogy újra eljöjjön és újra láthassuk a Savatage-t Londonban. Ráadásul a legutóbbi szeánszon (The Garage, Highbury & Islington) nem is a bársonytorkú Zachary Stevens állt a mikrofon mögött! De azt mondom, hogy tegyük össze kezünket, mert amilyen „sűrűn” járnak errefelé, az máig rejtély számomra. És akkor még hol marad Budapest: egy szigetes (2002) és az E-Klub-os fellépés (1997)! Persze értem én, hogy az USA (hazai pálya) messze van, s jól elvannak ők ott is, elvégre majd egy kontinensnyi országról beszélünk, meg hogy a tagság nagy része a másik bandájukban tevékenykedik: Trans-Siberian Orchestra monumentális teátrális színpadi show, meg a sokszereplős gárda miatt nem jönne ki a matek, s itt (TSO) „a kevesebb a több” elv nem igazán működik.
Szóval amikor megláttam a hírt, hogy lesz pár állomás Európában is, rögtön tudtam, hogy irány az angol főváros. A patinás régi színház Shepherd’s Bush Empire 1903 óta tart előadásokat, szóval pont ide illik a Gutter Ballet is! Szerencsé(m)re már jártam itt többször is korábban pl. King Crimson: Eyes Wide Open (2000), de az Opeth: Lamentations (2003) DVD is itt készült, szóval a régi szép prog emlékeim mellé ideje volt behúzni egy újabbat. S elárulom, nem csalódtam az est folyamán, sőt!
Kicsit késve érkeztem de még így is elkaptam pár nótát az előzenekar Inductionből. Játszották pl. a The Final Countdownt is (Europe), szóval ’80-as évekbeli old school hard rock.
Úgy gondolom, hogy ez a Savatage-buli nem csak egy sima koncert volt; ez egy spéci esemény volt a metal legmélyebb bugyraiból. Ha kategorizálni kellene: volt itt régi veretes hard rock, progresszív power metal a javából, melyet a manapság divatos vizuális háttérvetítés is feldobott. Kifejezetten tetszett The Hourglass képi megjelenítése.. Szerintem a barátom, Havancsák Gyuszkó varázsceruzáját is látni véltem itt ott.
„Runaway reasons / Runaway seasons / Time is a treason”
A Savatage jelenlegi turnézó formációja félelmetes erő, a ma már veterán magot Chris Caffery (TSO) szólógitáros, a virtuóz Al Pitrelli (Alice Cooper, Megadeth, TSO) szólógitáros, a sokat mosolygó Johnny Lee Middleton (TSO) és dörmögő basszerja, és Jeff Plate (TSO, Metal Church) dobos mennydörgő precizitása alkotja. A zenekar hatalmas vokális örökségét a zseniális Zak Stevens (TSO, Circle II Circle) kezeli, akinek hangja egyet jelent a Savatage zenekar ünnepelt középső korszakával, az Edge of Thornstól a The Wake of Magellanig.
.
Ha a személyes kedvenceimet nézzük, nekem azért hiányzott pár korai dal, mint pl. Sirens, 24 Hours Ago és a When The Crowds Are Gone. De több dalt is játszhattak volna az Edge of Thorns és a Handful of Rain lemezekről (előbbiről csak a címadó volt, az utóbbiról három), mert így szerintem kissé aránytalanul sok (hét) dal volt a The Wake of Magellan konceptalbumról. De mint említettem. ez csak személyes preferancia. S ne legyünk telhetetlenek, tudom, úgyis lehetetlen mindent is eljátszani, majd a legközelebbi alkalommal remélem cserélődnek kissé a dalok. Láttam pl. hogy a pár nappal ezelőtti német állomáson Taunting Cobras is volt ám!
„Another note for my requiem / A memory to carry on / The story’s over when the crowds are gone”
Bár maga a zenekarvezető Mountain King, Jon Oliva személyes jelenléte nagyon hiányzik a turnékról (mint tudjuk, egészségügyi okok miatt nem tudja vállalni egy teljes turné fáradalmait), a lelke és a dalai hangzása szervesen beleszövődött az est hangulatába. Ez a Streets albumról közösen előadott Believe mélyen érzelmes előadása során jött át a legjobban. Ahogy az ismerős, lágy zongorahangok megszólaltak, megjelent Jon Oliva és a meseszép zongorája a színpad mögötti nagy kivetítőn. A dal szívből jövő verzéit a stúdiójából adta elő. Nyers, szenvedélyes előadása az élő zenekar erőteljes előadásával együtt igazán megható és felejthetetlen pillanatot teremtett, amely így próbálta áthidalni a távolságot, és összekötötte a Mestert velünk, az imádott közönségével. Főleg úgy, hogy a kivetítős történet nagyrészt az oly szomorú képein (egy szembejövő autó ittas sofőrje által okozott karambolban) elhunyt testvérével, szerzőtársával Chris Olivával szerepeltek.
A közel kétórás set így is egy (majdnem) tökéletesen összeállított utazás volt a zenekar legendás karrierjén keresztül. A The Ocean/Welcome kettőse a Jon Oliva korszak agresszív himnuszai is előkerültek, és a címadó Power of the Night, valamint a Jesus Saves a Streets (1991) lemezről kegyetlen intenzitással szólaltak meg. A zenekar későbbi nagyszabású, progresszív-terjedelmes énjét olyan epikus dalok mutatták be, mint a The Wake of Magellan és a nagyívű Chance.
„Wash your Women in your Whiskey / When your future’s in the past / And you’re staring up at heaven / From the bottom of a glass”
Számomra az est abszolút csúcspontjai a már már szimfóniába hajló Gutter Ballet, a bluesos Handful of Rain és a végre teljes egészében(!) eljátszott Chance előadása volt. Az ikonikus zongora intro végigsöpört a termen, amit mi a közönség hatalmas éljenzés hullámmal fogadtunk mielőtt a zenekar belevágott a szám dinamikus varázsfőzetébe, melyben a finom dallam és a nyers metal ereje keveredett. Persze Zak tökéletes hozta a dal végén a jellegzetes fülrepesztő Oliva sikolyokat is! A Chance színpadias, zseniális, „rapszódikus bohém” pillanatai pedig a kánonszerű – nem kevés Queen-hatást is felvonultató – vokális akrobatikával zárultak, ahol a háttérbillentyűsôk is besegítettek. Tökéletes mestermű 8 percben.
„And there is no tomorrow / No tomorrow / Take a chance / Burn the night away „
A ráadás tartalmazta a Handful of Rainről a fergeteges Nothing Going Ont, ami a Hall of the Mountain King földrengető fináléjába csapott át végső, diadalmas záródalként. Ahogy az utolsó riffek és a refrén sorai visszhangzottak, és a zenekar meghajolt a manapság oly szokásos közös fotóra, azt gondoltam, hogy a Savatage öröksége nem csak él és virul, hanem ugyanolyan erőteljes és életerős, mint valaha. Remélem, hogy hamarosan be tudják fejezni a Jon Oliva által ígért új lemezt. (Curtain Fall?) Itt vonnék is némi párhuzamot a kortárs prog király Fates Warning (talán) utolsó lemezével (Long Day Good Night). Hasonló szép búcsút kívánok a Savatage-nak is, és persze európai turnéval, meg ha lehetséges, budapesti állomással egybekötve.
-x-
