(Szöveg: Uzseka Norbert – Fotó: Gyuricza Ferenc)
Az, hogy Bruce mester előtt a Divided léphetett színpadra, azon ritka tünemények egyike, mikor a dolgok úgy vannak, ahogy lenniük kellene. Ez akkor is így van, ha a hosszas szünet után újra színpadra álló csapatot jócskán osztotta a technika ördöge. Azt senki nem veszi el tőlük, hogy a már ekkor jókora tömeg számára ők rúgták be 2024 nyarának ajtaját, egy amúgy tök jó koncerttel. Jósa Tamásék zenéje bizonyos értelemben nyolcvanasévekbelibb volt, mint amit aztán Dickinson nyomott, hiszen főleg a kettes albumra erősen bejött az a vonal, amit hárman közülük a Rockstars Not Dead tribute bandában is tolnak: annak a korszaknak a megadallamos hard rock/heavy metalja. De a nyár első napján ennél jobb nem is kell, hozzátéve, hogy azért az első EP-ről tolt Ends of Earth esett a legjobban.
Aztán totál megtelt a Barba Negra nézőtere, még a sátoron kívül is álltak emberek, és pontban 8-kor elkezdődött a Mester koncertje. Csaknem napra pontosan 30 éve zenélt először szólóban Budapesten, a Fekete Lyukban egy promóciós / titkos mini unplugged koncerten, amin ott voltam, de az sokkal inkább volt kincsként őrzött kuriózum, mint rendes buli.
Szóval 2024-ben végre rendesen láthattuk őt szólókoncerten. Beletelt pár dalba, mire a mobillal videózóknak elfáradt annyira a kezecskéje, hogy végre legalább valamit láthassak, de aztán engem is elkapott az élmény. A kolosszális Accident of Birth volt a kezdőnóta, amit a némileg elfeledett Tyranny of Souls egyik erőssége, az Abduction követett, de még nagyobbat ütött a Balls-ról elővett, csoda húzós Laughing in the Hiding Bush. Itt azért az egész csarnokon átcsapott a party-hangulat, kár, hogy nem hallhatta az egész ország. Jót tett volna a közhangulatnak.
Az új szólóalbum némileg ugye megosztó lett, de az arról elővezetett három nóta (Afterglow of a Ragnarok, Rain on the Graves, Resurrection Men) nagyon is sütött így élőben. Más kérdés, hogy a hidegrázós pillanatok más daloknál jöttek: Chemical Wedding, Jerusalem (te jó isten a magos égben…), Tears of the Dragon… Utóbbi pláne katartikus élmény volt sokunknak. Ahogy a Tyranny… méltatlanul mellőzött, káprázatos lírai dala, a ráadásban elhangzott Navigate the Seas of the Sun is. Hanem a dobszólót és az aztán a The Edgar Winter Grouptól feldolgozott pszichedelikus rock tételt (Frankenstein) örömmel elcseréltem volna kb. bármelyik másik Bruce szólószerzeményre, még akkor is, ha ebben az instru nótában főhősünk thereminen is játszott, amire azért nem nagyon számított az ember (már ha nem nézte meg előre a setlistet).
Bruce kísérőzenekara részint számomra ismeretlen, de egytől-egyig igen remek zenészekből állt, akik a színpad belakásából is kivették részüket. Tanya O’Callaghan basszerhölgyet pl. a Whitesnake-ből is ismerhetjük, ő is nagyon élt, úgy látványra, mint muzsikálás szempontjából. Bruce pedig, bár mondta, hogy nem volt elég jó formában, s itt-ott alacsonyabbra vitte a magasakat, így is elképesztő formát mutatott, meg hát nagy varázsló ő. Jó, hogy végre rendesen láthattuk őt szólóban.
További fotók:
DIVIDED – https://www.facebook.com/media/set/?vanity=hammerworld&set=a.1239139470632729
BRUCE DICKINSON – https://www.facebook.com/media/set/?vanity=hammerworld&set=a.1239163070630369