Skip to content

Élő Fém: AUTOPILOT – A38 Orr Stúdió

Szerző: Ágoston Eszter / Fotók: Bobál Katalin

Koncert méretű szakadás keletkezett a téridő-kontinuumban március 23-án, szombaton este az A38 Hajó Orr Stúdiójában. Az Autopilot intergalaktikus progrock/posztrock zenekar második nagylemezét bemutató koncertjét követően azt állítom, zenéjüket a science-fiction után szabadon lehetne music-fictionnek is nevezni – ami az irodalomban ez előbbi, a rockzenében az pont az Autopilot.

Pedig volt az estében némi kihívás. Az új It Might Be Gone Forever című nagylemez anyagát először mutatták be Farkas Balázs (ének), Magda Zsolt (dob), Kőrös “Köge” Gergely (bass), Rátkai Márton (gitár) és a koncert erejéig a zenekarhoz csatlakozott Sipos Andris (gitár, Dead Gray, ex-Nuke, ex-Strong Deformity). Különösen, hogy a zenekar ezt megelőzően fél évvel lépett fel utoljára, a mindennapos rutinra egész biztosan nem tudtak támaszkodni. A Hajó stúdiótermében jó hangzást elérni eleve küldetés, amit sajnos nem is ugrott meg a helyi erő, a vokált, dallam és dalszöveg tekintetében is, el kellett fogadnom, hogy elveszítettük ebben a küzdelemben. Talán ez volt az ára az egészen jó gitárhangzásnak, amiért azért nagyon hálás is volt közönség.

.
Az atmoszférikus hangulatokat urbánus zakatolással tarkító, egy órás zenei anyag egyszerre felemelő és végtelenül valódi. Nagyon kipárnázva, finoman mozgat fel és le, emel el és hoz vissza a földi létbe, mint egy szférák közötti űrutazás, ami végül egyidejűleg tart fent és lent is magával. A dalokban az időtlenség és a szorongató, másodpercmutató-szerű kattogás szinkronicitásban van jelen, a Keeping the Crown eszetlen ritmusképlete ennek a csúcspontja. A kavargó gitártémák szövetén ez a szaggatottság és riffek, mint sűrűsödő anyag húzódnak össze, majd ernyednek szét újra, és válnak köddé a kozmoszban. Összetett világot hoznak létre érzelmekben, hangulatokban. Az utolsó, lezáró The Illusion of Time pedig az idő koncepcióját fejtegető, kvantum-elmélettel rokonítható szöveges leszállópálya.

Ezek a zenészek transzparensek, kipakolják a bizonytalanságot, a szorongást, a dalokban a depressziót és a szálló könnyedséget egyaránt. Nem valamilyenek akarnak lenni. Megmutatnak magukból fenteket, lenteket – valódiságukat pedig nagyon könnyű megszeretni. Olyan társaság, akikkel örömmel utazom és gondolkodom arról, hol is a helyem a világmindenség sodrásában.

Az elhangzott számok:
Asturias
Different Times / Different Mind
Virué
Cosmos
The Turn of the Tide
We Can Pretend This Isn’t the End
The Day of Departure
Keeping the Crown
The Endless Ring of Life
It Might Be Gone Forever
The Illusion of Time

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw