Skip to content

Elhunyt Tim Aymar

Életének 60. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Tim Aymar, a Pharaoh énekese. Halálának pontos oka egyelőre nem ismert.

Tim Aymarra leginkább a Chuck Schuldiner vezette Control Denied énekeseként emlékezhetünk. Ő volt az, aki énekelt a rövid életű zenekar 1997-es, A Moment of Clarity című demóján, valamint az 1999-es, egyetlen stúdióalbumán, a The Fragile Art of Existence-en. Az 1995-ben alakult Control Denied Chuck Schuldiner 2001-ben bekövetkezett halála után megszűnt.

Tim korábban többek között olyan zenekarokban énekelt, mint az Aladdinsane, a Helios, a 313 és az Overlord. 1998-ban csatlakozott a Pharaoh együtteshez, ahol egészen napjainkig zenélt. A power metalos zenekar összes lemezén ő énekelt, így a 2021-ben megjelent The Powers That Be című hanghordozón is. De nem csak énekesként, hanem producerként és énektanárként is tevékenykedett.

„Nagy sajnálattal osztjuk meg a szörnyű hírt a Pharaoh egyedülálló énekesének, Tim Aymarnak az elhunytáról – áll a Pharaoh közleményében. – Tim rengeteg embernek nagyon sokat jelentett, akiknek a szívét most hirtelen elöntötte a szomorúság, de az életével és a zenéjével kapcsolatos emlékek tömkelege is. Alig várjuk, hogy néhányat mi is megoszthassunk a saját emlékeink közül, amikor ennek eljön a megfelelő ideje. Addig is, gyászban és hálában osztozunk Tim családjával, barátaival, rajongóival és zenésztársaival.”

„Mély szomorúsággal tölt el bennünket, hogy több forrásból is úgy értesültünk, Tim Aymar elhunyt – olvasható a Death Facebook-oldalán. – Legmélyebb és legőszintébb részvétünk a barátainak és a családjának!”

Nyugodj békében, Tim Aymar…

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw