Skip to content

Elhunyt Michael „Majk Moti” Kupper

Életének 66. évében elhunyt Michael „Majk Moti” Kupper, a Running Wild egykori gitárosa.

Majk Moti 1985-1990 között volt a német heavy metal zenekar tagja, így számos legendás album őrzi a játékát. Gerald „Preacher” Warnecke megüresedett helyére érkezvén a Branded and Exiled, az Under Jolly Roger, a Ready for Boarding, a Port Royal és a Death or Glory című lemezeken is szerepelt.

Miután elhagyta a zenekart, számítógépes programozóként dolgozott. 2008-ban feleségével, Melanie „Mel” Dorca-Ruizzal valamint Jörg Friedrichsennel és Enrico Palazzóval megalapította a D’Orca nevű együttest. 2010-ben vendégként gitározott az Orden Ogan egyik dalában, a We Are Piratesben.

Egy 2008-as interjúban a gitáros elárulta, hogy a művészneve még 1985-ben keletkezett, amikor a Running Wild tagjai csak a keresztneveiket használták. Mivel a Mike-ot túl unalmasnak találta, ezért a Majkra esett a választása, amihez hozzáadta az akkori barátnője indiai nevét, a Motit.

Pályatársai a közösségi médiában búcsúznak Majk Motitól:

„Nagyon szomorú hírt kaptam ma. R.I.P. Majk Moti!” – írja Stefan Schwarzmann, a Running Wild egykori dobosa.

„RIP öreg barátom. Jó utat, drága Majk!” – olvasható Jens Becker, a zenekar volt basszusgitárosa bejegyzésében.

Michael „Majk Moti” Kupper halálának körülményei egyelőre nem ismertek…

Nyugodjon békében…

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw