Skip to content

ECLIPSE OF THE SUN – Albumpremier a fehérvári doom/death csapattól: Brave Never World

Brave Never World címmel megjelent és végig is hallgatható a doom/death vonalas székesfehérvári Eclipse Of The Sun második albuma.

A 2015-ös Daimonion lemez folytatása a szentpétervári Satanath kiadó gondozásában látott napvilágot.

www.facebook.com/eclipseofthesunband



Az album digitális változata mind a mi, mind a kiadó oldaláról beszerezhető. Azoknak, akik fizikai verzióban is szeretnék beszerezni a Brave Never World-öt, örömmel jelenthetjük, hogy többféle változatban is megjelenik majd az album. A kiadótól egy klasszikus, többoldalas booklettel ellátott változatot lehet majd megvásárolni.

Erről a verzióról és az előrendelésről itt találhattok infókat.


Tőlünk pedig egyéb extra, limitált példányszámban kiadott változatokat is rendelhettek majd, többek közt egy teljesen a zenekar tagjai által saját kezűleg elkészített, minden megrendelőnek egyedi változatban létrehozott kiadványt. Ezekről a példányokról és az előrendelésről, amint a tárgyalási és tervezési előkészületek befejeződtek, újabb infókat osztunk majd meg veletek
ezen az oldalon.




ECLIPSE OF THE SUN – Brave Never World (a 2020-as album)




A címadó szám zenéje, akárcsak a szöveg témája, egy egész utazás. Már régóta szerettünk volna egy ilyen számot írni, amelyben egymást váltja a sodró lendületű death metal és a szívszorító doom. Ez a szerzemény mindenképpen az egyik legjobb, amit valaha írtunk.

Az elsőként bemutatott Things Called Life pedig egy ízig-vérig koncertdal, dögös, súlyos, melankolikus, mégis fogós és fülbemászó
.”


ECLIPSE OF THE SUN – Brave Never World (a 2020-as Brave Never World album előzeteseként)



ECLIPSE OF THE SUN – Things Called Life (a 2020-as Brave Never World album előzeteseként)






ECLIPSE OF THE SUN – Brave Never World
(04/25 – Satanath)

01. Pillars Of Creation
02. Things Called Life
03. Brave Never World
04. Not A Symbol
05. Home
06. World Without Words
07. Death Of Pan
08. Era Of Sun




A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.






nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw