Skip to content

EARLYBIRD – Már késő

Újabb klippel jelentkezett a fővárosi Earlybird zenekar. A csapat idén tavasszal jelentette meg az első nagylemezét ‘nemidevaló’ címmel, melyről egy újabb számhoz, a srácok által is nagy kedvencnek tartott „Már késő” c. dalhoz forgattak videót.

A zenekar röviden összefoglalta, hogy mit érdemes tudni a dalról és a klipről:
„A dal maga egy kicsit érdekes „életutat” járt be, mert egy gyakran félretologatott, halogatott ötletből egyszer csak egyfajta szerelemgyerekévé vált a zenekarnak, mert annak ellenére, hogy végül mindenki kivette a részét a dalírásból – magunkhoz képest – pikk-pakk összeállt, mind zeneileg, mind pedig szövegileg. Valahogy mindenkiben kialakult egy határozott és egyértelmű elképzelés, hogy mit akar viszonthallani, viszontérezni, amikor visszahallgatja a felvételt és ebben egy meglepően nagy egyetértés alakult ki bennünk már rögtön a kezdetektől. Szóval mindenki megírta a maga részét, elkészült a szöveg és azzal a lendülettel – kis túlzással – kb. késznek is nyilvánítottuk.”

„A szöveg egyébként olyan kérdéseket feszeget, mint például, hogy érdemes-e mindent jól csinálni és gyakorlatilag „szentként” élni, vagy pedig tenni, amihez éppen akkor, és ahogy kedvünk van. A millió dolláros kérdés ugye: Csinálnál-e máshogy bármit is, ha tudod mi lesz a következő leosztás? Vagy kicsit fennköltebben fogalmazhatunk úgy is akár, hogy a „halál utáni útkeresés”, és egy lehetséges opció fejtegetése, avagy mi történik, ha az alagút végén a fényre kilépve kb. ugyanott találjuk magunkat, mégis minden és mindenki kicsit más. És talán a legjobb és egyben a legrosszabb az egészben, hogy nincs jó válasz – csak a katarzis.”

.

Magáról a klipről az alábbiakat árulták el a srácok:

„Alapszabály: működő felálláson, nyertes taktikán ne változtass! Ezért teljesen magától értetődő volt, hogy a soron következő klipet is Rákóczi Márk és Domaföldi Gerda kezeire kívánjuk bízni, akik ismételten hatalmas energiát és kreativitást vittek bele az egész projektbe. Nekünk innentől kezdve egyébként ők a „MárkÉsŐ” produkciós iroda. Hehehe.”

„A klip kapcsán az volt az alapötlet, hogy a fent leírt – nevezzük így – mondanivalót, hangulatot a saját mindennapos frusztrációinkon, szorongásainkon keresztül akarjuk megjeleníteni, amihez a körben ülős, önsegítő terápia képét hívtuk segítségül. Próbáltunk úgy megjelenni, ahogy az ún. dolgos hétköznapokon kinézünk és – ha minden összejön – érezzük magunkat. Mondhatjuk, hogy mindennapos, de ezeréves gondok nyomták a vállunkat…vagy csak az egyikünk vállát? Nézzétek meg figyelmesen a klipet és döntsétek el ti magatok!”

A srácok december 30-án a Robotban adnak egy utókarácsonyi/előszilveszteri koncertet a SOSEVOLT és a Mindgate zenekarokkal karöltve – https://www.facebook.com/events/728054332683387

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw