Skip to content

DUFF McKAGAN – Megjelent a Lighthouse album

A mai napon jelent meg Duff McKagan harmadik szólóalbuma, a Lighthouse.

„Zenei megpróbáltatásaim és diadalaim néhány gyümölcse most, a Lighthouse megjelenésének köszönhetően a tömeges hallgatóság számára is elérhetővé válik – mondta a Guns N’ Roses basszusgitárosaként ismert zenész. – Az elmúlt körülbelül tizenöt év során olyan dalszerzői területre tévedtem, amely az akkordok egyszerűsége miatt a punkos korszakomra emlékeztet, és a szövegekben igyekeztem igazságokat elmondani. Ahogyan a Susannel (Duff felesége – a szerk.) közösen vezetett rádióműsorunk címe, a Three Chords and the Truth is vezérel, amikor leülök a gitárral. A Lighthouse kezdetű daltól, ami egyfajta megvilágítása a jóságnak és a reménynek, egészen az I Just Don’t Know befejező számig, ahol elgondolkodunk azon, hogy mi következik, az album többi részét kitöltő dalok gondolatmenete egy történet ívét követi. Hatalmas olvasója vagyok a jó könyveknek, és mint egy remek regénynek, igyekeztem az elejétől a végéig néhány emelkedést és zuhanást megvalósítani, legalábbis szövegileg. Nagyon szeretem az új seattle-i stúdiómat, és rájöttem, szerencsés fickó vagyok, hogy van egy saját helyem, ahol folyamatosan alkothatok. De még szerencsésebb vagyok amiatt, hogy Martin Feveyear producer a vezetőm és mentorom. A járványos időszak alatt hónapokon keresztül csak Martin és én voltunk a stúdióban. Ez a Lighthouse-on található tíz dal csak a kezdete annak, amit ez idő alatt szerzemények tekintetében befejeztünk. De erről bővebben majd később. Egyelőre abban bízunk, hogy élvezni fogjátok ezt a lemezt!”

Amely lemezhez most kijött egy újabb kedvcsináló, az Alice in Chains-es Jerry Cantrell-lel előadott I Just Don’t Know című dalnak köszönhetően.

DUFF McKAGAN – Lighthouse (10/20)

1. Lighthouse
2. Longfeather
3. Holy Water
4. I Saw God on 10th Street
5. Fallen
6. Forgiveness
7. Just Another Shakedown
8. Fallen Ones
9. Hope (feat. Slash)
10. I Just Don’t Know (feat. Jerry Cantrell)
11. Lighthouse (reprise) (feat. Iggy Pop)

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw