Kiadó: InsideOut Music / Írta: Schmidt Péter / 9
Tudom, a DT mindenkori tevékenysége kapcsán a vízválasztót sokaknál jelenti az, hogy éppen melyik Mike ül(t) a dobok mögött – szerintem azonban helyzet nem ilyen egyszerű. Köztudottan más ugyan a csapat belső dinamikája az alapító dobos jelenléte esetén, azonban – szerintem – az egyes albumok minőségi kifutása inkább múlott és múlik Petruccin és a billentyűsön, illetve kettőjük aktuális összhangján. Az immáron negyedszázada tartó Rudess-érában mindenképpen ez a helyzet: az évek során nálam nagyon sok állt vagy bukott azon, hogy Jordan barokkos túlzásokra hajlamos énjét épp mennyire sikerült egészséges mederben tartani. A magam részéről biztos, hogy azon albumokat kedvelem inkább, ahol – a dobos személyétől függetlenül – hagyományosabb felfogásban és természetesebb hangszínekkel játszik.
A friss korongot e tekintetben nem érheti kritika, mint ahogy a dalok, a hangulat és a megszólalás terén sem. Konceptalbumnak ugyan nem mondanám a Parasomniát, de a szövegvilág mégis egy adott tematikát jár körbe, – álmok, alvajárás, rendellenes éjszakai jelenségek -, ami egyből ad egy komorabb atmoszférát a muzsikának. Ebbe a világba az öt és fél perces, instrumentális In The Arms Of Morpheus húz be, amiben Portnoyt jó alaposan meg is doboltatják, csak hogy mindenki tudja, mi a pálya. A Night Terrort a maga feszességében is fogós mivoltában már hallhattuk élőben, és nagyjából ekkorra nyilvánvalóvá válik, hogy a zenekar ezúttal komoly hangsúlyt fektetett a súlyosabb, karcosabb oldal kidomborítására.
Ami a nyolcdalos, 71 perces repertoárból nekem különösen tetszik, az a 10 perc fölé kúszó Dead Asleep, aminek egészen speciális hangulata van, illetve az utolsó előtti Bend The Clock, ami egy lazább hangvételű, megkapó atmoszférájú tétel, remekül kibontott gitárszólóval a végén. Egyedül a közel 20 perces, záró The Shadow Man Incidentet érzem túlhúzottnak – efféle giganótákkal már többször előálltak, és baj ugyan ezzel sincs, de nem is hoz olyan újdonságokat, amik igazolnák a feltétlen szükségességét. Két-három rövidebb, hagyományosabb dal nekem jobban esett volna helyette. Ezzel együtt összegzésképpen mégis elmondható, hogy egy klasszul csúszó, gördülékeny, a saját koordináta-rendszerükben különösebb túlkapások nélkülinek mondható albummal álltak most elő – Portnoy-jal talán a Train óta nem készítettek ilyen egységes és kiegyensúlyozott lemezt.
–
(A lemezismertető eredetileg a 2025. februári digitális különszámunkban jelent meg.)

„Az albummal szemben tanúsított túlzottan nagy elvárás miatt biztosan lesznek fanyalgó hangok, már csak azért is, mert merőben új megoldásokat nem hozott a Parasomnia (sem). Ennek ellenére kb. a huszonötödik lejátszás után is élvezettel tudom hallgatni, s szerintem egy közel négy évtizede működő zenekar esetében ez is nagy érték.”
– Gyuricza Ferenc 9
„Persze, tudom-tudom! Már hallom is a hangokat, amelyek azt mondják, hogy »nem is olyan régen Zubor Olly jó, ha 4 vagy 5 pontot adott egy-egy DT-lemezre«. Lehet, hogy azóta egy picit felnőttem? Lehet, hogy azóta már műfaji kategóriák nélkül tudom élvezni a zenét? Szóval, bocs a kilencesért! De nekem ez a lemez bizony tetszik!”
– Zubor Olly 9
„Nem éppen közönségbarát módon, egy hosszú instrumentális tétellel indítanak. ’Menstruációból’ amúgy is elég sokat adagoltak. Nekem könnyebben emészthető, mint az utóbbi albumok, de nem lett egy prog metal mestermű. Viszont rengeteg ’signature’ Portnoy-féle dobolás dobja fel a dobtémákat!”
– Cselőtei László 8
„Az első két évtized vívmányaiból, és talán leginkább a Scenes/Six Degrees/Train Of Thought-korszakból merít a lemez, ami roppant kedvező, de akad pár ős/neoprog kikacsintás is. Élvezetes anyag!”
– Gáti Viktor 8
„Nagyon ritkán lep csak meg eddig nem hallott megoldásokkal, papírforma album, ugyanakkor sehol nem unalmas anyag, nincsenek technikai mélypontjai. A művészet az meg művészet.”
– Kánya Ferenc 8
„Kifejezetten jó lett a Parasomnia, de továbbra is ölni tudnék egy olyan DT-anyagért, amin a 4-5 perces dalok vannak többségben.”
– Kiss Gábor 8
„Sokkal jobb, mint az elmúlt 20 évben bármikor, mégis erős a hiányérzetem.”
– Szénégető Richárd 8
„Jobban esett hallgatni, mint sok más albumukat, még ha 71 perc sok is belőle. S persze, hogy nem jött vissza az első három album zsenialitása. Kevin Moore sem… Mégis azon veszem észre magam, hogy szívesen hallgatom újra.”
– Uzseka Norbert 8