Néha kiszemezgetek egyet a „brutal death metal” irányzatból, de ritkán találkozom olyannal, ami igazán kedvező benyomást keltene. Ehhez talán messzebbre kellene látni as technikázást a technikázás kedvéért művelő, témahalmozós megközelítésnél, ami az esetek 99 %-ában steril hangzással párosul. Az olasz Devangelic Xul című negyedik albuma elvileg nyújtana ennél többet is, akadnak lassabb, kvázi hangulatos részeik, azonban olyan szinten koppintják a Nile-t, hogy az már egészségtelen szint. A riffelés, a kiállások, a dobolás, ezen belül a pörgetések, emellett a lassabb részek, de még az effektek is teljes egészében Karl Sanders zenekarát utánozzák. Nem tudok ennél szebben fogalmazni, de nem is áll szándékomban. 

A zenekar tud játszani, szaggat mindenki: a gitárosok, a bőgős, a dobos, elszántan és mélyen hörög a frontember, szép számmal követik egymást az e műfajban elengedhetetlen váltások, a brutális döngetések sem hiányoznak a palettáról, azonban emlékezetes részt tán egyet sem hallottam a lemezen. Megszólalásilag semmi meglepetésre nem kell felkészülni, erőteljes, arányos, tiszta hangzásra számíthatunk, amiből tizenkettő egy tucat. Sajnos a zene vészesen ötlettelen. Csak e zsánert töményen fogyasztóknak lehet érdekes. 

M. P. 5