Skip to content

DEPRESSZIÓ – Elmarad az őszi turné, a két utolsó állomást szeretnék megtartani

Október közepén indult volna el a Depresszió őszi turnéja, együtt a Down For Whateverrel, de Halász Feriék a járvány újabb hulláma miatt úgy döntöttek, hogy lemondják a koncerteket. Az utolsó két állomást (december, Pécs és Budapest) szeretnék megtartani, ezekre továbbra is lehet jegyet venni. A turnét jövőre mindenképpen megtartják.

Jó hír ugyanakkor, hogy Életfogytig címmel egy vadonatúj dalt fognak bemutatni október 1-jén.

Egy ilyen megpróbáltatásokkal teli év után, már nagyon szerettük volna egy alapos turnéval bepótolni azt a rengeteg örömöt, amitől a vírus megfosztott titeket és minket, de erre sajnos még várnunk kell. A járvány második hullámának erőteljes megérkezése miatt kiszámíthatatlanná vált számunkra a következő időszak. Ebben a helyzetben nem látjuk biztosítottnak, hogy kellemes hangulatú estékben lesz részeteket, ezért inkább a lemondás mellett döntöttünk. Bízunk benne, hogy megértitek a döntésünket és köszönjük a türelmeteket!

www.facebook.com/depressziomusic

A megvásárolt jegyekkel kapcsolatban, itt a Rock1 közleménye:

„A Rock1 online felületén vásárolt belépőjegyeket automatikusan visszatérítjük! A visszatérítések 2020.10.01-től kezdődnek. Ha Önnek van teendője a visszatérítéssel kapcsolatban, emailben tájékoztatjuk erről. A megnövekedett forgalom miatt szíves türelmüket és megértésüket kérjük!”



Bízunk benne, hogy az év végére kedvezőbben alakul a helyzet, ezért a turné utolsó 2 állomását (december 18. – Pécs és december 19. – Budapest) mindenképpen szeretnénk megvalósítani. Ezekre a koncertekre továbbra is lehet jegyet kapni.

Már ez a turné is a sokadik tervünk volt erre az évre, hiszen eredetileg egy nagyszabású születésnapi ünneplést terveztünk. Mivel mindenképpen szeretnénk tisztességesen megünnepelni veletek a közösen eltöltött 20 évünket, ezért jövőre pótoljuk a jubileumot és az idei bulikat!






A jövő nyári koncertsorozathoz egy új dalokat, újra rögzített és újra maszterizált változatokat tartalmazó Best Of anyag is készül majd. Ennek előfutáraként jelenik meg az Életfogytig című új dal október 1-jén a Youtube-on és 2-án az online zeneszolgáltatók kínálatában.

Hamarosan jelentkezünk. Addig is vigyázzatok magatokra és egymásra!

A Depresszió







KERESÉS
Megjelent a májusi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw