Kiadó: H-Music / Írta: Szénégető Richárd / 9
Igyekszem nem elfelejteni, a Depresszió honnan indult és hová tart. Miért fontos ez? Azért, mert tudom, van pár iszapszemű mindenisszarneki arc, akik még mindig addig jutnak egy 25 éves zenekar kapcsán, hogy „divatzenekar, höhö” és az egyéb jelzőket inkább nem is citálnám ide. Nekik mindig elmondom, bárcsak minden zenekarban meglenne ez a konstans stabilitás, ami a Depiékben…
Viszonylag későn esett le nekem a Depresszió, sőt, ha tényleg őszinte akarok lenni magamhoz is, akkor az igazi vízválasztó az pont a Vízválasztó volt. Emberileg mindig bírtam őket, de ott volt az a pont, ahol annyira összeérett minden alkotóelem, hogy már én sem tudtam tovább dacolni, hanem szimplán fejet hajtottam. Onnantól fogva stabilan megvan az évi két-három élő találkozás, az új lemezekkel mindig stabilan megmaradó rajongás. Valami azt súgta, ezúttal kicsit mást forralnak a boszorkánykonyhában, mint korábban és részben jó is volt a megérzésem.
Az El kell mondani nem szimplán egy újabb sorlemez a Depitől, viszont szó sincs arról, hogy újra akarták volna definiálni önmagukat. A Devecz Ádám csodaszép grafikájába öltöztetett anyag egyszerre hordozza magán a zenekar minden erényét és kacsintgat bátran újabb irányokba. Persze, ezek is megjelentek korábban jelzésértékűen, de nem ennyire nyilvánvalóan. Gondolok itt az erős göteborgi hatásokra például, vagy arra, hogy Hartmann Ádám soha korábban nem szólózott ilyen feelingesen és Halász Feri sem énekelt ennyire sokrétűen. Kihangsúlyozom: NEM történt semmiféle újrafeltalálás, de pont annyit frissült az összkép, hogy igenis izgalmasnak hasson.
A tíz dal némelyike ismerős lehet a koncertekről is, az Édenkert, vagy az Arcomba vág élőben is sokszorosan bizonyította, a banda a mai napig képes olyan dalokat írni, amiket a közönség velük együtt énekel. Éppen ezért voltam kíváncsi, hogy a többi dal mennyire lesz slágeres? Sosem volt jellemző a zenekarra a „tipikus albumnóta”, de azért vannak olyan darabok mindig, amiket nehezen tudnék elképzelni a repertoárban, most azonban mind a tíznél azt érzem, ezek koncertdalok. A Nem felejtek, az Engedd el, a címadó, vagy kicsit dühösebb Én tényleg… abszolút olyan tételek a megismerteken felül, amik működni fognak élőben, de ugyanilyen a Mi lesz a vége? is. Azt már nem is teszem hozzá, hogy a sound szokás szerint hibátlan és tényleg olyan az egész összhatás, amilyet elvárok a zenekartól.
Persze, joggal merül fel a kérdés, akkor miért nem maximum a pontszám? Bevallom, bennem is felmerült a tízes. Nem fog meglepni, ha utólag kicsit korholom is magamat, amiért nem azt adtam, de most egy nagyon erős kilencest igazságosabbnak érzek. 25 év után ez egy csodás és kerek teljesítmény, kíváncsi vagyok, a következő negyedszázad mit hoz majd? Egy biztos, én itt leszek a srácok mellett akkor is.
„Halász Feriék alaposan kitettek magukért. Élvezetes, jól hallgatható albumot raktak össze. Ezek a dalok megérdemelnének egy Arénát. Talán egyszer el is jutnak oda.”
– Cselőtei László / 9
„A Depresszió is már jó rég kiérlelte a saját hangját – ennek megfelelően nagy meglepetést nem várok tőlük, viszont egy tök becsületes szintet mindig hoznak a maguk modern rock/metal vonalán. És szimpatikus, hogy nem csak céltalanul dühöngenek, hanem valóban akarnak is mondani valamit.”
– Schmidt Péter / 8
„A szövegek szokásosan magas színvonalúak, a zenében meg kell az a csipetnyi modernitás, elektronitás, amitől számomra is szerethetővé válik az anyag.”
– Zubor Olly / 8
„Korrekt anyag, egy kiforrott, markáns zenei világgal rendelkező, de az origójából kimozdulni nem szándékozó zenekartól. Azt adja, amit vársz tőle.”
– Gyuricza Ferenc / 7
„Vastag, modern hangzás, szövegben erős, de zeneileg egysíkú refréncentrikus dalok. Az El kell mondanom kimondottan roados dal, a Mi lesz a vége ’csapda, a Kártyavár viszont egészen előremutató darab.”
– Kánya Ferenc / 7
„A Depresszió az egyik legstabilabb, legmegbízhatóbb banda a hazai színtéren, ezt pedig mindig is nagyon értékeltem Halász Feriékben. Ha a csapat rajongója vagy, nem is kívánhatsz jobbat magadnak az új albumnál!”
– Pintér Miklós / 7
„Rég kinőtte a Depresszió a kistankcsapdaságot, ez az album is változatos, modern, működik. Nem kimondottan az én zeném, de így is látom az értékeit.”
– Uzseka Norbert / 7
