Skip to content

DEMONS & WIZARDS – Hansi Kürsch azonnali hatállyal kiszállt a Jon Schafferrel közös zenekarból

Hansi Kürsch énekes bejelentette, hogy kilép a Jon Schafferrel közös formációjából, a Demons & Wizards-ból. Az Iced Earth főnöke, Jon Schaffer január 6-án a tüntetőkkel együtt behatolt a washingtoni Capitolium épületébe. Aznap több száz Trump-párti tüntető tört be az amerikai törvényhozás épületébe, ahol akkor az elektori szavazatok hivatalos megszámlálását végezték, hitelesítve Joe Biden győzelmét. Pár nappal ezelőtti infó volt, hogy Schaffer továbbra is Indianában van, rács mögött, miután feladta magát. Idővel Washingtonban DC-ben indul majd meg az eljárás ellene, de az itt-ott megjelent hírekkel ellentétben még nem szállították Washington DC-be.

Hansi Kürsch:Hétfőn tudattam Jonnal és a Century Media kiadóval, hogy azonnali hatállyal távozom a Demons & Wizards projektből. Együttműködésem Jonnal a Demons & Wizards-ban ezennel véget ért.

A Demons & Wizards harmadik albuma (III) tavaly februárban jelent meg. Hansi főbandája, a Blind Guardian már korábban elhatárolódott az erőszakos cselekedetektől a hivatalos honlapján.







KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw