Taylor Nordberg (The Absence, Inhuman Condition) lett a Deicide új gitárosa, miután Chris Cannella a múlt hónapban baráti körülmények között távozott a floridai death metal alapcsapatból. Cannella 2019-ben szállt be a Deicide-ba Mark English utódjaként, aki szintén három évet töltött Bentonékkal. Elődje Jack Owen volt.
Taylor Nordberg a The Tach Moonshine Show-nak nyilatkozott arról, hogy hogyan is került a Deicide-ba:
„2019-ben a zenekarom, a The Absence együtt turnézott az államokban a Deicide-dal, és nem csak megismerkedtünk a srácokkal, de nagyon jól ki is jöttünk egymással. Az is kiderült, hogy Glen (Glen Benton, a Deicide frontembere) úgy két utcányira lakik onnan, ahol a dobosunkkal, Jeramie-vel lakom. Jeramie és Glen jó haverok lettek, folyton együtt mentek motorozni. Ez egy vicces apróság amúgy. A lényeg, hogy azt hiszem, Chris Cannella most a Dean Guitars-nál A&R vezető, szóval arra a melóra koncentrál. Hallottam, hogy szükségük van egy gitárosra, erre megtanultam pár dalt, készítettem pár videót, Glen pedig megnézte ezeket, és tetszett neki, amit látott. Néhány próbánk is volt, és bing bang bumm, itt vagyunk.
Először arra kértek, hogy kezdjek régi dalokat tanulni. ‘Kezdd a Legion albummal, mert annak idén van a 30 éves jubileuma!’. Később, az év folyamán az elejétől a végéig el fogjuk nyomni élőben azt a lemezt. Ez volt hát a fő hangsúly az elmúlt pár hétben, csakis a Legion dalaira koncentráltunk, ami nagyon jó volt, mert belemerültünk azokba a dallamokba és a dalszerzésbe… Most aztán nyilván megtanulok egy teljes műsort, de egyébként vannak új dalok is, amiken dolgozunk. Most a Legion anyaga az elsődleges, de egy csomó új anyag van készülőben. Nem tudom, hogy mi az időkeret, hogy mikor fogunk felvételt készíteni vagy ilyesmi, de van új zene, és az eddig gyilkos.”
(Nordberg fotója: Deidra Kling)
DEICIDE – Így lett belőlem az új gitáros
- "...egy csomó új anyag van készülőben"
- Forró drót
- HammerWorld
- Deicide, Taylor Nordberg, új gitáros
- 1327 MEGTEKINTÉS
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
A szerkesztőség kedvencei
vezető szerkesztő
- SAXON
Hell Fire And Damnation - JUDAS PRIEST
Invincible Shield - AS I LAY DYING
Through Storms Ahead - FIREWIND
Stand United - IMPELLITTERI
War Machine
online szerkesztő
- GAEREA
Coma - THE BROWNING
Omni - TRIBULATION
Sub Rosa In Aeternum - IOTUNN
Kinship - VOLA
Friend Of A Phantom
szerkesztő
- AVALANCHE PARTY
Der Traum Über Alles - PAIN OF SALVATION
Panther - TELMA
Awakening - SAOR
Amidst The Ruins - OSSIAN
Félre az útból!!!