Kiadó: CARBONIZED RECORDS / Írta: MILÁN PÉTER / 8
Az évtizedekkel ezelőtt kikristályosodott stílusirányzatok mentén már nagyon nehéz bármi érdemlegeset alkotni, tehát ha azt olvasom egy zenekarról, hogy death metalt játszik, vagy thrasht, de ez vonatkoztathatom a mezei doom és black metalra is, engem ez annyira hat meg, minthogy kinyitott a sarkon a közért. Engem régóta csak azok a formációk érdekelnek, amelyek éppen hogy az említett kikristályosodást próbálják fellazítani, és megkísérlik, ha nem is gyökeresen, de felfrissíteni a művelt zsánert. Nem kell, hogy a hárfát kössék rá a torzítópedálra, vagy tengeri kagylókon kezdjenek el dobolni, de lássam a törekvést, hogy a zene számukra nem stíluskötődés, hanem alkotás.
Úgy tűnik, a 2019-ben alakult és Portland városában ténykedő death metal-zenekar, a Decrepisy érzi a fenti igényt, ugyanis az utóbbi hetekben rendre meghallgatom a Deific Mourning című kettes albumot. Fontos lehet, hogy a tagok mind tapasztalt zenészek, olyan csapatokban játszanak, mint a Negative Prayer, a Vastum, vagy az Ascended Dead, hogy csak párat említsek a sok közül, s a Decrepisy nem csak azért született meg, hogy eggyel több zajforrás legyen az amúgy is tumultuózus világban.
A Deific Mourning érdekessége az, hogy az alaptémák, -riffek, -ritmusok zömmel igen egyszerűek, sőt, sokszor egészen lebutítottan primitívek, Jonathan és Kyle gitárosok a mord, súlyos alapriffelésre nagyon sok furcsa, kitekert, egyszer bizarr, másszor síri hangulatú harmónia- és szólójátékot, hangokból font kriptaornamentikákat visznek fel. Az egyik meghallgatás alkalmával az jutott eszembe, hogy hangulatát, vészjósló világát tekintve ez valóban „death” metal, szemben a töménytelen egyenhörgős, sablontechnikás, ultrafárasztó bandával. Mintha a kvartett leásott volna a humuszrétegig és felhoztak volna egy adag rothadó gyökeret, a köztük áskálódó, furkáló élősdiekkel együtt.
Az album egyes tételei egészen lelassulnak (Spiritual Decay ¼ Dead), ahol a minimál hatláb-mélyi gitár és a hörgés megteremti azt a világot, amikor ez a műfaj még valóban „halálos” volt. A Severed Ephemereality horrorisztikus gitárdallammal indul, a záró Afterhours végképp lebontja a műfaji kliséket, de szinte minden szerzemény visszaad valamit a death metal azon valójából, amely egykoron volt, miközben ez a csapat a műfaj értékeit átemeli a 21. század harmadik évtizedébe.
Nem Entombed-, nem Death-, nem Suffocation-, nem Morbid Angel-kópia, ami szinte már önmagában érték, hanem saját kondérban rotyog a pokolleves.
