Skip to content

DECAPITATED – Öt hosszú év

A zenekar számára végtelenül hosszúnak tűnő öt év után májusban megjelent a technikás death metalt játszó lengyel Decapitated új albuma. Wacław ’Vogg’ Kiełtykával beszéltük át mi minden történt a 2017-es Anticult lemezük óta.

Az Anticult lemezetek 2017-es megjelenése óta sok minden történt, a világban és a Decapitated életében is, mondhatni csupa rettenetes dolog. Legalább annyit elmondhatunk, hogy extra inspirációval szolgáltak ezek a negatív események?

„Volt már korábban is példa arra, hogy öt év telt el két lemezünk között, de akkor egy borzalmas tragédia állított meg minket (Vogg dobos testvére, Vitek elhunyt a turnébuszuk fehéroroszországi balesete következtében, Covan énekes pedig lebénult, azóta is kerekesszékben van – a szerk.). Évekbe telt, mire képes voltam rászánni magam a csapat újraindítására.

Ehhez képest most csak egy teljesen megőrült világ, a pandémia és a háború nehezítette meg a dolgunkat. Meg persze az a kib…ott alaptalan vád az USA-ban. Szóval, igen, hosszú idő telt el a legutóbbi lemez óta. De már 2020 márciusában elkezdtem írni az új dalokat, és egy év alatt össze is állt minden a lemezhez. Aztán jött három hónapnyi intenzív próba az új dobosunkkal, James Stewarttal, majd a stúdiózás. Igazából már 2021 végén kijöhetett volna az új album, de a kiadónk ezt a május végi megjelenést optimálisabbnak tartotta.”

Cancer Culture lett a lemez címe, ami nyilván az eltörlés kultúrára, a cancel culture-re utal, korunk egyik bizarr jelenségére.

„Nem csak erről van szó, a ’rákkultúra’ nem puszta szójáték. Arra utal, hogy az emberiség olyan, mint maga a rák. Nem tanulunk a hibáinkból, mindent tönkreteszünk magunk körül. A világ rákos daganata vagyunk. Sokan persze azonnal poénkodni kezdtek, amikor kiderült a lemezcím, de ez is része a problémának, úgy gondolom. Mármint a sok gyűlölködő komment, az azonnali ítélkezés, a felületes megmondás, beszólás.

Az emberek bele sem gondolnak abba, hogy milyen romboló hatása lehet egy-egy gyűlölködő kommentnek, főleg a fiatalok esetében, akik amúgy is folyton a közösségi médiában lógnak. Akik kommentekben ontják magukból a gyűlöletet, egyértelműen olyanok, mint maga a rák. A címadó dal szövege pont nekik és róluk szól. És persze mindazokról, akik minden alap nélkül csak rombolnak, sok esetben pedig tönkre is teszik mások életét.”

Ennél a pontnál nem lehet nem megemlíteni, hogy 2017-ben egy amerikai koncertet követően a zenekar mind a négy tagját letartóztatták, a vád nemi erőszak volt. 2018 elején aztán minden vádat ejtett az ügyész. Te nyilván tudtad, hogy ártatlanok vagytok, de azért könnyen rámehetett volna az életetek, ez az alaptalan vádaskodás akár a zenekar végét is jelenthette volna.

„Bármi megeshetett volna, ez a cancel culture-őrület a zenekarunkra is hatással volt. Még ma is vannak olyanok, akikhez a vád ejtésének híre már nem jutott el, és azt hiszik, hogy valóban elkövettünk valami szörnyűséget. A lelkem mélyén azért nagyon hittem abban, hogy mivel semmi rosszat nem tettünk, túl fogjuk élni ezt a sötét időszakot, a meghurcoltatásunkat. De erről nem is szeretnék bővebben beszélni, majd ha megírom egyszer az önéletrajzomat, vagy a zenekar sztoriját, abban részletesen leírom majd az érzéseimet.”

(A teljes interjú a Hammerworld magazin július-augusztusi számában olvasható.)

A tartalomból: Andy Wood / Mother Love Bone ★ Billy Gould / Faith No More (exkluzív interjú!) ★ Civil War ★ Decapitated ★ Def Leppard ★ Downfall of Gaia ★ Esperfall ★ Gene Simmons / KISS (exkluzív interjú!) ★ Khold ★ Nest of Plagues ★ Nygmalion ★ Paksi Endre / Ossian ★ Rise Against ★ Saor ★ Strong Deformity ★ Symphonity ★ Szekeres András / Junkies ★ Zorall

Élő Fém: Black Veil Brides ★ Bornholm ★ Deftones ★ Iron Maiden ★ Ghost ★ Graspop Fesztivál ★ Korn ★ Red Hot Chili Peppers ★ Scorpions ★ Therapy? ★ Tool
Forró Drót | Hangpróba | Hatásokk | Kulcsdalok | Sokkoló Extra | Sokkoló Korongok | Szóljon a Rock!

Ajándék CD: Nygmalion – Deluminate (bonus track: Helldive)

Kapható a megszokott lemezboltokban, hipermarketekben, benzinkutakon és újságárusoknál!

Előfizetési információk: www.hammerworld.hu/elofizetes

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw