Kiadó: Noble Demon / Írta: Schmidt Péter / 8
Tuomas Saukkonen gitáros/hörgős/főember két másik bandája, a Wolfheart és a Before The Dawn mellett harmadik csemeteként még futtatja a 2005-ben alakult Dawn Of Solace-t is. Eme formációk közül nekem ez utóbbi a legszimpatikusabb, ami az alapvetően hangulatos és kellően kompakt dalok mellett nagyban köszönhető a tiszta énekdallamokért felelős Mikko Heikkilä remek orgánumának, szépen megformált énektémáinak is.
A zene – nagy vonalakban megfogalmazva – amolyan gótos-darkos-doomos rock/metalként írható le, többnyire tiszta, néhol durva énekkel és viszonylag sok nyugisabb-elmélkedősebb, szellősebb hangvételű résszel. Inkább csak szolidan melankolikus, semmint durván lehúzós hangulatú muzsika ez, amiben a magam részéről én még olyan hatásokat is felfedezni vélek itt-ott, mint pl. a Soen vagy az Alice In Chains. Előbbi párhuzam már csak Mikko orgánuma miatt is adja magát: pl. ahogy az intro után érkező Murderben belép, az akkora Joel Ekelöf áthallás, mint a ház. Pár helyen akadnak még efféle pillanatai, ugyanakkor a saját karaktere is megvan, és összességében azért inkább őt magát hallhatjuk az énektémákban. Az időnkénti durva vokalizálásért pedig a főnök Tuomas felel – elég markáns, karakteres hörgéseket produkál az arc, de ez itt csak egy plusz árnyalat, a hangsúly inkább Mikko témáira van kihegyezve.
A különféle tónusok, rétegek, színek szerepe amúgy is meghatározó az albumon: mivel a dalok viszonylag hasonló tempóban fogantak, lassan vagy lassabb középtempóban csordogálnak a nóták, így a zene belső dinamikáját inkább a légiesebb és a súlyosabb részek váltakozása adja. Értendő ezalatt mind a tiszta ill. a dallamos énektémák, mind a lebegősebb, akár torzítatlan ill. a riffelősebb, fémesebb gitárrészek okos variálása. Különösen hangulatosak a szépen csörgedező gitárszólók, és a nem tolakodó, ízléses billentyűs díszítések. A kompakt, kerek fogalmazásmód nem csak az egyes dalokra, de az album egészére is igaz: mindössze 39 perc a teljes játékidő, ami egy intrót és nyolc nótát ölel fel – épp kellemes adag egy nekifutásra. A Murder, a Rival és a záró Mother Earth remek szerzemények – a pontszámom csak azért nem kilenc, mert a tempókkal azért lehetett volna picit többet variálgatni.
–
(A lemezismertető eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)
„Szerencsére nincs olyan hónap (hét?), amikor ne jelenne meg legalább egy igazán minőségi finn hanghordozó. Meg kell hagyni, Tuomas Saukkonenék egészen félelmetes színvonalon szállítják le a súlyos/melankolikus dalok nagylemeznyi csomagját. Ilyen az, amikor a durva hangzásvilág is gyengéden simogatja a hallójárataimat.”
– Zubor Olly 9
„Hangulatos, inkább lassú, monumentális, kissé melankolikus, melodikus death/doom muzsika, amibe sok ’90-es évek gótikus rock elem vegyül. Elhallgatja az ember, de utána csak némi zaj visszhangzik, nem sok maradandó ragad meg.”
– Cselőtei László 7
„Erős hangulatú bánat-metal a Wolfheart és a Before The Dawn vezérétől. Csodálom az energikusságot, ugyanakkor szerintem kicsit gyors a tempó, ami a megjelenéseket illeti.”
– Gáti Viktor 7
„Hangulatos bánatrock a fontossági sorrendjét tekintve harmadik Tuomas Saukkonen projekttől, néhol kifejezetten tetszetős dalokkal. Markánsan elkülönül a Wolfheart- és Before The Dawn-vezér egyéb munkáitól, de büntetlenül nem lehet párhuzamosan ennyi fonalat egy kézben tartani, ezen az albumon már visszaköszönnek a középszerűség jelei.”
– Gyuricza Ferenc 7
„A minimál szintis intró után egy eléggé vastagon szóló, kemény album bontakozik ki, de valahogy nem akar jobban tetszeni, mint a Flames of Perdition.”
– Kánya Ferenc 7
„Külön-külön semmi gond nincs a dalokkal, egyben viszont számomra hamar kissé unalmassá válik a lemez.”
– Kiss Gábor 7
„A borító és a hangulat rengeteget dob a lemezen. Egyben kicsit sok és egysíkú, mégis működik. Talán egy ponttal többet is érdemelne.”
– Szénégető Richárd 7
„Itt sem lehetünk tanúi a bánatmetal megújításának, de legalább meggyalázásának sem.”
– Uzseka Norbert 7
