Skip to content

DAWN OF SOLACE: Affliction Vortex

Kiadó: Noble Demon / Írta: Schmidt Péter / 8

Tuomas Saukkonen gitáros/hörgős/főember két másik bandája, a Wolfheart és a Before The Dawn mellett harmadik csemeteként még futtatja a 2005-ben alakult Dawn Of Solace-t is. Eme formációk közül nekem ez utóbbi a legszimpatikusabb, ami az alapvetően hangulatos és kellően kompakt dalok mellett nagyban köszönhető a tiszta énekdallamokért felelős Mikko Heikkilä remek orgánumának, szépen megformált énektémáinak is.

A zene – nagy vonalakban megfogalmazva – amolyan gótos-darkos-doomos rock/metalként írható le, többnyire tiszta, néhol durva énekkel és viszonylag sok nyugisabb-elmélkedősebb, szellősebb hangvételű résszel. Inkább csak szolidan melankolikus, semmint durván lehúzós hangulatú muzsika ez, amiben a magam részéről én még olyan hatásokat is felfedezni vélek itt-ott, mint pl. a Soen vagy az Alice In Chains. Előbbi párhuzam már csak Mikko orgánuma miatt is adja magát: pl. ahogy az intro után érkező Murderben belép, az akkora Joel Ekelöf áthallás, mint a ház. Pár helyen akadnak még efféle pillanatai, ugyanakkor a saját karaktere is megvan, és összességében azért inkább őt magát hallhatjuk az énektémákban. Az időnkénti durva vokalizálásért pedig a főnök Tuomas felel – elég markáns, karakteres hörgéseket produkál az arc, de ez itt csak egy plusz árnyalat, a hangsúly inkább Mikko témáira van kihegyezve.

A különféle tónusok, rétegek, színek szerepe amúgy is meghatározó az albumon: mivel a dalok viszonylag hasonló tempóban fogantak, lassan vagy lassabb középtempóban csordogálnak a nóták, így a zene belső dinamikáját inkább a légiesebb és a súlyosabb részek váltakozása adja. Értendő ezalatt mind a tiszta ill. a dallamos énektémák, mind a lebegősebb, akár torzítatlan ill. a riffelősebb, fémesebb gitárrészek okos variálása. Különösen hangulatosak a szépen csörgedező gitárszólók, és a nem tolakodó, ízléses billentyűs díszítések. A kompakt, kerek fogalmazásmód nem csak az egyes dalokra, de az album egészére is igaz: mindössze 39 perc a teljes játékidő, ami egy intrót és nyolc nótát ölel fel – épp kellemes adag egy nekifutásra. A Murder, a Rival és a záró Mother Earth remek szerzemények – a pontszámom csak azért nem kilenc, mert a tempókkal azért lehetett volna picit többet variálgatni.

(A lemezismertető eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)

„Szerencsére nincs olyan hónap (hét?), amikor ne jelenne meg legalább egy igazán minőségi finn hanghordozó. Meg kell hagyni, Tuomas Saukkonenék egészen félelmetes színvonalon szállítják le a súlyos/melankolikus dalok nagylemeznyi csomagját. Ilyen az, amikor a durva hangzásvilág is gyengéden simogatja a hallójárataimat.”
– Zubor Olly 9

„Hangulatos, inkább lassú, monumentális, kissé melankolikus, melodikus death/doom muzsika, amibe sok ’90-es évek gótikus rock elem vegyül. Elhallgatja az ember, de utána csak némi zaj visszhangzik, nem sok maradandó ragad meg.”
– Cselőtei László 7

„Erős hangulatú bánat-metal a Wolfheart és a Before The Dawn vezérétől. Csodálom az energikusságot, ugyanakkor szerintem kicsit gyors a tempó, ami a megjelenéseket illeti.”
– Gáti Viktor 7

„Hangulatos bánatrock a fontossági sorrendjét tekintve harmadik Tuomas Saukkonen projekttől, néhol kifejezetten tetszetős dalokkal. Markánsan elkülönül a Wolfheart- és Before The Dawn-vezér egyéb munkáitól, de büntetlenül nem lehet párhuzamosan ennyi fonalat egy kézben tartani, ezen az albumon már visszaköszönnek a középszerűség jelei.”
– Gyuricza Ferenc 7

„A minimál szintis intró után egy eléggé vastagon szóló, kemény album bontakozik ki, de valahogy nem akar jobban tetszeni, mint a Flames of Perdition.”
– Kánya Ferenc 7

„Külön-külön semmi gond nincs a dalokkal, egyben viszont számomra hamar kissé unalmassá válik a lemez.”
– Kiss Gábor 7

„A borító és a hangulat rengeteget dob a lemezen. Egyben kicsit sok és egysíkú, mégis működik. Talán egy ponttal többet is érdemelne.”
– Szénégető Richárd 7

„Itt sem lehetünk tanúi a bánatmetal megújításának, de legalább meggyalázásának sem.”
– Uzseka Norbert 7

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw