Skip to content

DAVID ELLEFSON – Közleményt adott ki, büntetőeljárást indít a videó kiszivárogtatója ellen

Miután David Ellefsonnak pár hete a közösségi médiába kiszivárgott néhány intim jellegű beszélgetése és videója, a Megadeth megvált tőle, a basszusgitáros pedig most a Rolling Stone-nak nyilatkozott arról, hogy együttműködik a helyi rendőrséggel, nyomozás folyik a videót közzétevő személy ellen.

Nemrég egy nagyon privát videót tettek fel illegálisan az internetre, és azzal kapcsolatban hamis vádakat fogalmaztak meg ellenem. A videón látható cselekmények két felnőtt között zajlottak, mindkét fél beleegyezésével, a videó rögzítéséről pedig nem volt tudomásom. Együtt dolgozom a Scottsdale-i rendőrséggel a bosszúpornográfiával kapcsolatos vádak kivizsgálásában. A vádakat majd a videót közzétevő személy ellen kell benyújtani. Emellett az ügyvédeim előkészítenek egy rágalmazási pert is, amit ezen személy ellen nyújtanak be.

Ezen személy ellen a törvény teljes szigorával büntetőeljárást fogunk indítani. Ezt az időt arra használom ki, hogy a családommal legyek. A zenekari társaimnak a legjobbakat kívánom a közelgő turnéjukhoz.

A Megadeth hétfői közleménye:

Tájékoztatjuk a rajongóinkat, hogy David Ellefson már nem játszik a Megadeth-ben, hivatalosan elválnak az útjaink .

Nem vesszük félvállról ezt a döntést. Noha nem ismerjük a történtek minden részletetét, tekintettel az amúgy is feszült kapcsolatra, mindaz ami eddig nyilvánosságra került, elegendő volt ahhoz, hogy a közös munkánk a továbbiakban lehetetlenné váljon.

Alig várjuk, hogy találkozzunk a rajongóinkkal ezen nyáron, és azt is, hogy megoszthassuk a világgal a vadonatúj zenénket. Már csaknem elkészültünk vele.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw