Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

MEGADETH – A zenekar is kénytelen volt reagálni David Ellefson kínos videóira

Miután a Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson is reagált a hétvégén a közösségi médiába kiszivárgott intim jellegű beszélgetéseire és videóira, a Megadeth is közzétett egy állásfoglalást a Facebook oldalán.

Megadeth:Tisztában vagyunk a David Ellefsonnal kapcsolatos legutóbbi nyilatkozatokkal, és kiemelt figyelemmel követjük a fejleményeket. Ami a kreativitást és az üzleti oldalt illeti, mindannyian ismerjük egymást. Azonban David magánéletének egyértelműen vannak olyan aspektusai, amelyeket megtartott magának. Ahogy kibontakozik ez a helyzet, fontos, hogy minden hangot tisztán és tisztelettel hallgassunk meg. Várjuk, hogy kiderüljön az igazság.

Mindez azzal kezdődött, hogy egy Instagram-felhasználó azt állította, hogy a basszusgitáros intim kapcsolatot tart fenn egy 19 éves rajongóval, aki a megismerkedésük idején 17 éves volt, és hogy két videóval is rendelkezik bizonyíték gyanánt, amelyek közül az egyikben Ellefson kielégíti magát. Ezek a videók, fotók később nyilvánosságra is kerültek.

Csakhamar az érintett lány is leírta a sztoriját az Instagramon, elismerve, hogy a videók valóban léteznek, de ő kezdeményezte a videóhívásokat, és amikor ezek történtek, már nem volt kiskorú, és nem akarata ellenére történt, ami történt.

Minden konszenzusos volt, minden online zajlott, nem vagyok áldozat, és a legkevésbé sem zaklattak, mert én voltam az, aki mindezt kezdeményezte.

Mindössze túl naiv voltam, és (David) beleegyezése nélkül megosztottam a felvételeket egy barátommal. Nem is tudom, hogy jutottunk el idáig, de egy csomó információt kihagytak mindazok, akik szándékosan próbálnak ártani neki (Davidnek).”

David Ellefson pedig az alábbi poszttal reagált a vádakra:

Kedves rajongók és barátok!

Mint azt talán tudjátok, vagy nem, néhány privát, személyes beszélgetés és interakció felbukkant az interneten. Ezeket rossz szándékkal tette közzé egy harmadik fél, akinek nem volt felhatalmazása arra, hogy ezek a birtokában legyenek vagy megossza ezeket. Bár mindez kétségtelenül kínos, mégis a lehető legnyíltabban és legőszintébben szeretnék foglalkozni a történtekkel.

Bármennyire is nem vagyok rá büszke, ezek magánjellegű interakciók voltak felnőttek között, amelyeket manipulációs céllal kiragadtak a kontextusukból, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák nekem, a karrieremnek és a családomnak.

A másik érintett fél nyilatkozatot tett. Köszönöm neki, hogy ezt megtette, és remélem, hogy ezzel tisztázni képes, hogy mindez egyáltalán nem úgy történt, ahogy bemutatták.

Alázatos üdvözlettel,

David Ellefson

A 19 éves rajongótól kiszivárgott videók nyilvánvalóan kínos helyzetbe hozták az 56 éves zenészt, de a családját és a zenekarát is. Sajtóhírek szerint Dave Mustaine mellett a lánya, Electra is azonnal kikövette a zenész Instagram-oldalát. David Ellefson 33 éve van együtt a feleségével, 27 éve házastársak, két gyermekük van, a 25 éves Roman Alexander és a 22 éves Athena Grace.

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV