A Megadeth frontembere, Dave Mustaine nem határolódik el a gondolattól, hogy a zenekar búcsúturnéja után szólóalbumot készít. A zenész egyébként már két évtizeddel ezelőtt is magára maradt egy lemez megalkotása közben:
„A The System… azaz a Megadeth 2004-es albuma, a The System Has Failed? volt az – mondta Dave Mustaine. – Akkor történt, hogy megsérült a karom, és felhívtam a zenekar tagjait, és azt mondtam: ’Nem tudok többé játszani. És fel kell oszlatnom a bandát.’ Egy idő után a karom kezdett gyógyulni, és a keresztapám, Alice Cooper felvette velem a kapcsolatot, és megkérdezte, hogy nem csinálnék-e egy jótékonysági koncertet valakinek, aki neki és nekem is dolgozott, és aki nemrég meghalt, így a felesége és a lánya nagyon nehéz helyzetbe került. Szóval, 17 hónapig nem nyúltam gitárhoz – még csak fel sem vettem és le sem tettem. Egyszerűen nem nyúltam hozzá. Azt mondtam: ’Nézd, alig tudok gitározni most. Eljövök és csinálok valamit, de nem lesz valami jó.’ Elmentem, játszottunk, és valahogy újra meggyulladt a láng, és a tűz újra lángra lobbant bennem, és játszani akartam. Amikor felhívtam Martyt (Marty Friedman gitáros), Nicket (Nick Menza dobos) és Davidet (David Ellefson basszusgitáros – a szerk.), és beszéltem velük, igazából nem volt miről tárgyalni. Nem volt szándékunkban újra összeállni. A csúnya részleteket kihagynám, de akkor mentem be a stúdióba másokkal – Vinnie Colaiutával, aki fantasztikus, és egy Jimmie Sloas nevű sráccal, aki basszusgitározott a lemezen, és ő is nagyon jó volt.”
És hogy mi újság egy jövőbeni szólóalbummal kapcsolatban?
„Lehetséges. Nem hiszem. De lehet. Megeshet. Jelenleg minden olyan jól alakul a számunkra, hogy nem is gondolunk a végére. Arra gondolunk, hogy ez a kampány miképpen kezdődött, hogyan fogunk útnak indulni, és hogyan mutatjuk be az anyagot a rajongóinknak. Megnéztük a naptárunkban szereplő turnédátumokat, és a jegyek eladásának tekintetében minden nagyon jól áll. Már jóval előre elkelnek, ami nekünk is jó, hiszen sok helyen, ahol fellépünk, más elrendezésre van szükségünk. Például vannak olyan helyszínek, ahol 7000 férőhely van, és vannak olyanok, ahol lezárták a legfelső emeleteket. De ha jön egy banda, a jegyek pedig továbbra is jól fogynak, akkor ezeket a részeket megnyitják. Sok esetben nem kerülnek megnyitásra, mert rosszul mutat, ha egy zenekar nem tud teltházat csinálni. És nekünk is voltak már olyan fellépéseink, amelyeket nagyobb helyszínen tartottunk meg.”
***
A svéd-norvég rap metal zenekar, a Clawfinger február 20-án a Reigning Phoenix Musicnál adja ki Before We All Die albumát. A banda frontembere, Zak Tell elárulta, miért telt el 19 év a 2007-es Life Will Kill You és a mostani nagylemez megjelenése között.
„Nos, mi történt… Mi nem történt? Az élet. Amikor 2007-ben, az év legvégén megtartottuk az utolsó turnénkat, már tudtuk, hogy elfogy a pénzünk, ami az emberekkel mindig megesik. A helyzet az, hogy 1993-tól kezdve a Clawfingerből éltünk. 2007-ig, 2008 elejéig tényleg a zenekar jelentette a fő bevételi forrásunkat. És a napjainkat a stúdióban tölthettük, dalokat írtunk és szórakoztunk. 2008-ra azonban már nem adatott meg ez számunkra ez a luxus, és azt kellett tennünk, amit végül mindenkinek meg kell tennie, vagyis munkát kellett keresnünk. Ebben nincs semmi különleges. A valóság tényleg az, hogy munkát kellett keresnünk. Hirtelen ott találtuk magunkat, hogy hétfőtől péntekig, reggel kilenctől délután ötig dolgozunk. A legtöbbünknek gyerekei is voltak. Hét albumot adtunk ki. Évekig felvételeket készítettünk, turnéztunk, mint a tengerimalacok a kerékben. 2008 után még néhány évig fesztiválokon játszottunk, aztán fokozatosan minden összeomlott. Nem is tudom – talán kiábrándultunk az egészből, és úgy éreztük, hogy a Clawfinger már teljesítette a küldetését. És azt hiszem, meggyőztük magunkat arról, hogy tényleg ez a helyzet. Így 2013-ban feloszlottunk. De valójában csak egy évet töltöttünk tétlenül. Aztán kaptunk egy ajánlatot egy svájci fesztiváltól, ami jól fizetett. A Motörhead és egy csomó más zenekar is fellépett. És mi azt gondoltuk: ’Miért is ne? Mi akadályozhat meg minket abban, hogy egy-két koncertet adjunk itt-ott?’ És miután megcsináltuk azt a koncertet, eljutott az agyunkig, hogy milyen jó volt. Aztán jöttek más ajánlatok is, és a hógolyó lassan újra elindult. És hirtelen eljött a Deaf Dumb Blind 25. évfordulója, és a menedzserünk azt mondta: ’Talán turnézhatnátok vele.’ Mi pedig azt mondtuk: ’Rendben, miért is ne?’ Újabb év telt el. Azon a nyáron még néhány fesztiválon felléptünk. A menedzserünk felhívott minket, hogy találkozzunk, majd átjött Stockholmba, és azt mondta: ’Srácok, ha kibérelnék egy hotelszobát, megfontolnátok, hogy írtok egy új dalt?’ Mi pedig azt mondtuk: ’Igen. Megpróbálhatjuk. Ha sikerül, akkor sikerül. Ha nem, akkor nem.’ És 24 órán belül megvolt az új dalunk, a Save Our Souls. Nem feltétlenül a legjobb dal, amit valaha írtunk és rögzítettünk, de könnyen ment, és jól szórakoztunk. Aztán még néhány fesztiválon felléptünk, majd pár évvel később felvettünk egy másik dalt, a Tear You Downt. Ekkor kezdtük úgy érezni, hogy visszatértünk a Clawfinger hangzásvilágához. Aztán újabb fesztiválok következtek, és több helyszínen léptünk fel, mint az előző nyáron. Aztán írtunk egy újabb dalt, mert rábukkantam egy ritmusra, amit Jocke (Jocke Skog billentyűs – a szerk.) készített, én pedig jónak tartottam, és kiadtuk az Environmental Patientst. Aztán egyre több fesztiválra kaptunk meghívást. Tavaly nyáron 14 fesztiválon léptünk fel Európa-szerte. És egy szép napon, talán 2022-ben vagy 2023 elején Zoom-megbeszélést tartottunk a menedzserünkkel, aki azt mondta: ’Srácok, tudom, hogy kezdtek visszakerülni a régi kerékvágásba, és tudom, hogy már hat-hét dalt írtatok.’ Majd így folytatta: ’Megfontolnátok, hogy írtok még három dalt, így kiadhatnánk egy albumot, mielőtt mindannyian meghalunk?’ Na, pontosan innen származik az új album címe.”
***
Eric Vanlerberghe, az I Prevail énekese, dalszerzője és alapító tagja a zenekar legújabb, a tavaly szeptemberben a Fearless Records kiadónál megjelent albumáról, a Violent Nature-ről beszélt. A hanghordozó jelentős fordulópontot jelentett a formáció számára, hiszen a frontember egyedül felelt a tiszta és az extrém vokálokért.
„Nem tagadhatjuk, hogy újszerű hangzással rendelkezik. Én énekelek. Szóval, adódott némi bizonytalanság: ’Rendben, továbbra is úgy fogunk írni, ahogy eddig…’ Az első naptól kezdve én és Steve (Steve Menoian gitáros – a szerk.) írjuk a dalszövegeket és a zenét a zenekar számára. Ez sosem változott. Tehát, a mag továbbra is érintetlen, de a hangszóróból más hallatszik, ez tagadhatatlan. De arra koncentráltunk, hogy hűek maradjunk ahhoz, amit a I Prevail a hangzásában, a dalszövegekben és a számok hangulatában képvisel. Szóval, volt egy kis bizonytalanság, de ezt csak magabiztosan el kellett nyomni, hogy bármi is történjék, nem adjuk fel és nem vesszük le a kesztyűnket. Több mint tíz év alatt építettük fel mindezt. Nem akarom még feladni. Bármi is legyen az ára – ha több turnézást jelent, ha gyorsabb zene kiadást jelent, ha… bármit is jelentsen. Mi nem adjuk fel. Egyszerűen csak tovább fogunk küzdeni. Szeretném, ha tovább fejlődnénk. Szeretnék a legmagasabb szintre elérni, és ki tudja, melyik az. És lehet, holnap Isten magához hív engem, de addig is, én és a fiúk küzdünk és dolgozunk tovább. Azt mondanám, hogy felnőtté válásom közepette rátaláltam néhány bandára, amelyek igazán inspiráltak engem. Tényleg segítettek átvészelni a sötét tinédzserkori szorongást, és sokat kaptam a zenétől. Sokat jelentettek bizonyos dalszövegek és sokat jelentettek bizonyos zenék. És csak szerettem volna visszaadni valamit. Kapunk és adunk. Úgy érzem, az elmúlt 11 évben áldottnak érezhettük magunkat azzal, hogy ezt tehettük. És én még 20 évig szeretném ezt csinálni!”
