Skip to content

DARKNESS IS MY CANVAS – Feldolgozták a Bring Me The Horizon egyik dalát

A helsinki melodikus rockzenekar, a Darkness Is My Canvas még az idei év folyamán kiadja White Noise című EP-jét, az Inverse Records égisze alatt. A hanghordozó most közzétett, Drown című kompozíciója nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen az eredetije a Bring Me The Horizon előadásában volt hallható.

„A Drown a Bring Me The Horizon 2014-ben megjelent szerzeménye, amely az egyik értelmezés szerint a súlyos depresszióról szól – mondták a feldolgozással kapcsolatban a Darkness Is My Canvas tagjai.  – Pete, az énekesünk tinédzserkorában depresszióval küzdött, és az ő elmondása szerint ez a dal arról szól, milyen mélységekbe süllyedhetsz, ha nem vesznek körül téged olyan emberek, akikben megbízhatsz. A Drown az elmúlt évek során egy igazi erőalapot jelentett számunkra, és szerettük volna belevinni a saját stílusunkat. Ezt a dalt már a 2014-es megjelenése óta hallgatjuk, és rögtön felkerült a koncertjeink programjába.”

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw