Skip to content

DARKEST HOUR – Februárban új lemez

Az amerikai Darkest Hour a jövő év elején új albummal jelentkezik. A Perpetual | Terminal címet viselő hanghordozó az MNRK Heavy gondozásában fog megjelenni, 2024. február 23-án. A lemez címadó dalához készült egy videóklip, amelyhez a következőket fűzték hozzá a zenekar tagjai:

„Ez az egész Darkest Hour-album egyetlen dalban. Tökéletes lemeznyitónak éreztük, végül ez lett a címadó, éppen ezért tökéletes kiindulópontként szolgál, amikor bemutatjuk a nagyvilág számára ezt az új albumot. Szövegileg érinti a lemez összes témáját: egy olyan albumét, amelynek a középpontjában a túlélés és az újjászületés kettőssége áll. Vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy ez egy új zene régi ismerősöktől, akik egyszerűen soha nem adják fel.”

Az album mondanivalójáról még a következőket tudhattuk meg:

„Állandóan elpusztítjuk önmagunk egy részét, hogy új részeket alkossunk és túléljünk. A lemez története a zenekar története. Még mindig itt vagyunk, és egy olyan anyagot adunk a világnak, ami reprezentálja a mai zenénket. Felismertük, hogy a kapcsolatok, a turnék, a jó dolgok, azaz minden, ami látszólag értelmet ad az életnek, véges – és elkerülhetetlenül véget ér. Mindazonáltal 46 éves srácokként eléggé szeretjük ezt a zenét ahhoz, hogy elviseljük azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket egy turnézó zenekar művészeiként el kell viselnünk.”

DARKEST HOUR – Perpetual | Terminal
(02/23 – MNRK Heavy)

1. Perpetual Terminal
2. Societal Bile
3. A Prayer to the Holy Death
4. The Nihilist Undone
5. One With the Void
6. Amor Fati
7. Love is Fear
8. New Utopian Dream
9. Mausoleum
10. My Only Regret
11. Goddess of War, Give Me Something to Die For

KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. BLOODRED HOURGLASS
    The Sun Still In Me (dal)
  2. CAVALERA
    Escape To The Void (dal)
  3. MINISTRY
    Goddamn White Trash (dal)
  4. BAD OMENS x POPPY
    VAN (Live) (dal)
  5. SOFT PLAY
    Act Violently (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw