Kiadó: Century Media / Írta: Szénégető Richárd / Értékelés: 9

A Dark Tranquility, az In Flames mellett, mindig is az úgymond melodikus, göteborgi death metal szimbóluma és ikonikus bandája volt számomra. Érdekes, hogy nagyon sok időnek kellett eltelnie, hogy megszeressem a stílust, de valahogy ez a két zenekar, főleg a Dark Tranquillity sosem volt a „nem szeretem” kategóriában. Bevallom, az Atoma környékén kicsit meginogtam, a Momentsből pedig egy momentumra sem emlékszem, de az Endtime Signals az első single-k alapján elég szimpatikus volt. Az főleg, hogy nem sütötték el a lemez felét előre, mint az mostanában oly nagy divat.

Ám annak ellenére, hogy a single-k működtek, hazudnék, ha azt mondanám, vártam a Végidő Jeleit. Ellentmondásosnak tűnhet, ám ha az okait leírom, talán megértheted, kedves Olvasó. Mikael Stanne bármekkora zseni, az utóbbi időben egyértelműen olyan, mintha elaprózná magát. A két megfáradt Dark Tranquillity-lemez közben/után összerántották a Grand Cadaver formációt, majd az ellen-In Flamest, akarom mondani The Halo Effectet, plusz most még a Cemetery Skyline-t is. Egész egyszerűen nem érzem azt, hogy ennyi új dal mellett nem lehet kiégni. Így már remélem, kicsit érthető a szkepticizmusom.

A Dark Tranquillity karaktere a folyamatos tagcserék ellenére is megmaradt, a rengeteg stílusjegy, ami azzá tette őket, amik, az egyedi, máshoz nem hasonlítható hangulat. Érdekes, hogy mennyire kellett ez a borongós, őszies idő, árvíz, meg miegymás, hogy rendesen be tudjam fogadni a lemezt. Elsőre kicsit el is voltam kámpicsorodva, miért nem működik, de aztán rájöttem: túlságosan napfényes az idő ehhez, túlságosan a nyár közepén jártunk, hogy fejben északra mehessek. Amióta viszont bejött az ősz, talán a One of Us Is Gone kivételével mindent be tudtam fogadni! És az sem egy rossz dal, csak éppen nagyon elüt a többitől és sokkal laposabb, mintha a Cemetery Skyline-lemezre készült volna. Ezzel szemben vannak elképesztő „slágerek”, amik tényleg brutálisan működnek és nagyon lehet szeretni őket. Ilyenek az Unforgivable, a Not Nothing, Our Disconnect, A Bleaker Sun és persze a The Last Imagination. Ezekben érzem azt a bizonyos pluszt, amitől nekem ez a banda különleges volt már anno is. Ám minél többet hallgattam az Endtime Signalst, annál inkább éreztem közel magamhoz ezeket a dalokat és ezt a lemezt. Nem, szó sincsen jóra hallgatásról, inkább odafigyelésről és ezáltal olyan apró részletekről, amiket felületes hallgatással nem vesz észre az ember.

Nehezen adta meg magát az Endtime Signals, de amikor igen, akkor meg beszippantott, nem eresztett és magába zárt. Nem lesz az év lemeze, sőt, megkockáztátom, a top 10-be sem fog beleférni, de mindenképpen fontos album, amit tudom, hosszabb távon is fogok hallgatni, amit az előző kettőről már nem tudok elmondani. Ha belegondolunk, ez már önmagában egy igen komoly erény.

–

“Stanne lassan minden ujjára tart egy projektet, de egyértelműen itt van otthon igazán. Az Endtime Signals hosszú idő óta a legjobb DT lemez, viszont nem érzem erősebbnek a The Halo Effect lemezénél, és kicsit genyó összehasonlítás, de a legutóbbi In Flames pláne nem.”
– Szénégető Richárd   9

“Már egy ideje összefolynak nálam az albumaik, de érzékelem, hogy rosszat még sosem csináltak. Itt is vannak remek témák, kérdés, mennyire akad be hosszabb távon.”
– Uzseka Norbert   9

“A Dark Tranquillity nevét nem véletlenül szoktuk a göteborgi melodikus death metal legnagyobbjai között emlegetni. Félelmetes, ahogy ezek a srácok mennyire lazán tudnak az „ezer helyről” érkező hatásokból egységes, magas színvonalú albumot készíteni.”
– Zubor Olly   9

“Az utóbbi két albumnak sokat kellett érnie nálam, mire felfedte minden értékét. Lehet, ez esetben még nem hagytam elég időt erre, és majd 9 pont lesz a vége.”
– Gáti Viktor   8

“Az előzetes kislemezek sorát hallva egyre kevésbé tartottam tőle, hogy az Endtime olyan langyi lemez lesz, mint a legutóbbi Moment. Nem lett az, sőt, egész szimpatikus lemez. Számomra az utolsó igazi kedvenc DT az egyenes, kijelentő módú Damage Done, hozzá képest az Endtime intelligensebb, de kevésbé határozott anyag, a szexepilje viszont az, amikor az Unforgivable-ban vagy az Enforced Perspective-ben a sarkára áll és odab*sz. ”
– Kánya Ferenc   8

“Sosem voltam nagy rajongója a melodikus death metalnak, de az Endtime Signals tele van fogós megoldásokkal.”
– Kiss Gábor   8

“Óriási a választék a melo-death színtéren, irgalmatlanul erős küzdelem folyik a stílus vezető pozíciójáért, ennek a Dark Tranquillity is részese. Most azonban nem ők állnak nyerésre, az In Flames hihetetlenül erős Foregone albuma vagy a The Halo Effect debütáló korongja is fogósabb lett, mint a legújabb Dark Tranquillity, de az Insomnium is permanens minőséget hoz egy jó ideje. Az Endtime Signals miatt nincs okuk szégyenre, de az említettekkel összevetve alul maradt a Dark Tranquillity.”
– Gyuricza Ferenc   7

“A Dark Tranquillity kapcsán rég elvesztettem a fonalat, lemezeik összefolynak. Utoljára a Damage Done fogott meg, Nem tegnap volt.”
– Milán Péter   7

“Szoktam szeretni, de ebben most nem érzem a húzást. Hallgatgatom, nem állítom le, de nem kavar bennem érzelmeket. A svéd veteránok kissé kimerültnek tűnnek. A sound sem szakítja le a fejem. Sajnálom. ”
– Cselőtei László   6