Kiadó: H-Music / Írta: Szénégető Richárd / 9
Egész egyszerűen döbbenetes, hogy a Magvető már a tizenkettedik sorlemeze a soproni folk-metal csapatnak. Emlékszem, mikor még csak A walesi bárdok demó volt és a Yukban játszottak pár heavy metal bandával és kb. a beállás egyértelművé tette számomra: ez a banda más, mint az összes többi hasonló próbálkozás. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, miért, de nem érdekelt, csak hagytam, hogy elvarázsoljon.
Elképesztő az, amit ez a zenekar elért az évek alatt, ám egyetlen dolog van, amit a bő két évtized alatt állandónak éreztem náluk: a zene szeretete. Akármikor hallgattam meg egy új lemezt, vagy néztem meg őket koncerten, mindig ugyanazt a lendületet és elszántságot láttam, amit anno ott a Yukban. A kezdetektől nagyon szeretem náluk azt, ahogy a népdalkincseinkhez nyúlnak és terjesztik az igét, szerte a világon.
A Magvető bizony ennek az útnak a következő állomása. Nagyon örülök, hogy őszintén azt mondhatom egy zenekar tizenkettedik lemezére, úgy maradtak önmaguk, hogy önismétlés helyett tovább bővítették a zenei világukat és nem elégedtek meg biztonsági játékkal. Annyira dalriadás már maga a zene is, hogy mindenféle összehasonlítgatást bárkivel teljesen feleslegesnek tartok esetükben, hiszen ez a banda már egy önálló intézmény.
A kilenc friss dal egyrészt elképesztően jól dörren meg, egészséges arányokkal, ahogy egy folk metal anyagnak kell 2025-ben, másrészt talán még sosem volt ennyire nehéz megnevezni a lemez slágerét! Sokat gondolkodtam, de nem tudom egyre szűkíteni, szerencsére nem is kell. A lemezt nyitó Világos például egy instant koncertdal, akárcsak a címadó, vagy a Holló és az Igyál betyár. Nem tagadom, volt, amelyiket azonnal visszaléptettem az elejére és újra hallani akartam. Az igazi csoda azonban a lemezt záró Végek éneke, ebben Szög gyönyörűen zongorázik, egyetlen oka van csak, amiért nem kiáltottam ki ezt a lemez slágerének, méghozzá az, hogy nem a klasszikus értelemben vett „sláger”. Ez egy összetettebb, kiérleltebb darab, ami mégis elsőre belopta magát a szívembe. Imádom.
Biztosan furcsa lehet, hogy ennyi ömlengés után mégsem maximum pontot kap a lemez. Megmondom őszintén, megfordult a fejemben és persze, lehet bánom is majd, de egy erős kilencest indokoltabbnak éreztem. Erős, nagyon erős lemez a Magvető, ami bizonyítja, van még érdemi mondanivalója a Dalriadának!
–
A lemezkritika eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.
–
„Ha az 1700-as, 1800-as években – vagy mióta magyar népzene létezik! – lett volna metal, akkor mindenki Dalriadát hallgatott volna széles e hazában! Olyan szépen, érzékkel keverik a magyar népzenei elemeket a metallal, hogy arra minden legény és menyecske elismerően csettintett volna! ”
– Cselőtei László / 8
„Változatos, sokszínű és izgalmas album a Magvető, nagyszerű zenészi teljesítményekkel. A folk hatások mellé szépen felsorakozott a régizene is, ami az én szememben jó irány, Szabó Gergely, alias Szög billentyűs játékát pedig tényleg élvezet hallgatni. Egyetlen apró kritikai megjegyzés: az énekdallamoknál tessék jobban odafigyelni a magyar nyelv prozódiai sajátosságaira!”
– Gyuricza Ferenc / 8
„Ha ürgebőrös, ha nem, van egy speciális hangulata ennek a zenének. A témából nem fogytak ki, a zenéjüket is igyekeznek újítani, az meg igazából pozitívum, hogy már nem jelent olyan mély kortünetet a folk metal, mint mondjuk 15 éve.”
– Kánya Ferenc / 8
„Talán érzékcsalódás, de mintha a Magvető kicsit napsugarasabb kicsengésű Dalriada anyag lenne hangulatilag a saját nagy átlagukhoz képest. Jó tempós és pörgős is többnyire, és elég sok minden történik zeneileg a dalokban. Nekem ez most kifejezetten bejön.”
– Schmidt Péter / 8
„Korrekt anyag, és azt sem mondanám, hogy nem hoz újat, de a mulatósabb részekkel, hiába tudom, hogy azok is részei a magyar népzenének, nem tudok mit kezdeni.”
– Uzseka Norbert / 8
„A Dalriada trovábbra is a folk metal élvonalába tartozik, szépséges magyar motívumokkal gazdagított zenéjével, remek egyéni teljesítményekkel és bitang hangzással. Lemezen kevésbé kötnek le, de az itt hallottak alapján élőben kíváncsi lennék rájuk megint.”
– Gáti Viktor / 7
„Imádom a népzenét és imádom a metalt, de csak külön-külön, a műfajok keveredését nagyon nem bírom (lásd még szimfonikus, kelta, stb.). A Magvetőt is sokkal szívesebben értékeltem volna két külön lemezként. Plusz egy pontot adok azért, mert minden közreműködő mesterien zenél és még egyet, mert nagyon szépen szól a lemez!”
– Pintér Miklós / 7
„Nem a Dalriada tehet róla, de ahogy a korral szép sorban nyílnak meg előttem a különféle zenei stílusok kapui, úgy zárul be lassacskán a folk metal ajtaja… Persze, értékelem a hagyományok ápolását, a népies motívumok ilyen mértékű felvonultatását, csak hosszú távon már nehezemre esik hallgatni…”
– Zubor Olly / 7
