Kereken két évtizede alapította Angliában a prog-, artrock-, posztrock-hatásokat egyedi megfogalmazásban vegyítő Crippled Black Phoenixet Justin Greaves multihangszeres/dalszerző, aki anno még dobosként játszott az Iron Monkeyban, és saját zenekara nevét a debüt album egyik dalának szövegéből kölcsönözte. A jeles jubileum alkalmából Justin egy különleges anyag összeállítására vállalkozott: a The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature + Horrific Honorifics Number Two (2) című dupla album újra vett szerzeményeket és feldolgozásokat tartalmaz, ezzel együtt 2024 egyik kimagasló alkotása. Nem véletlenül végzett az élen jelen hasábokon a novemberi Hangpróbán. A speciális kiadványról és a CBP első húsz évéről a zenekar vezetőjével, Justin Greavesszel beszélgettünk.
(Szöveg: Gáti Viktor · Fotó: kiadói archívum)
–
Két részben jelent meg nemrég az új dupla albumotok. Mesélj kérlek az újra felvett dalok és a feldolgozások kiválasztásának hátteréről.
„Úgy éreztem, itt a megfelelő alkalom összehozni ezt az anyagot. Tudom, ez bizonyos szempontból egy furcsa vállalkozás, lesznek olyanok, akiknek tetszik, másoknak pedig nem. Ha már egy ilyen kerek jubileumhoz érkeztünk a zenekar életében, szerettem volna valami mást csinálni, mint egy következő sorlemezt. Egyszerűen csak élvezni a zenét, és közben visszatekinteni az eddigi pályánkra. Szerettem volna adni a régi daloknak egyfajta második esélyt, ha úgy tetszik. Ha mostanában élőben előveszünk számokat az első két-három lemezről, az olyan érzetet kelt, mintha az utóbbi néhány albumon szerepelnének. Szóval adta magát az ötlet, hogy örökítsük meg őket a stúdióban úgy, ahogy manapság a színpadon megszólalnak. Ezzel együtt néhol a dalszövegeket is frissítettük, hogy jobban kapcsolódjanak a jelenhez.”
Nálunk a stábnál nagyon jól működik az anyag, első lett a múlt havi Hangpróbán.
„Tényleg? Ennek igazán örülök! Habár a régi lemezeknek is megvan a maga bája, nem vagyok maximálisan elégedett az akkori produkcióval. Nem álltak rendelkezésre a megfelelő eszközök, ezért a dalok nem tudtak úgy megszólalni, ahogyan szerettem volna, és emiatt mindig is egy kicsit frusztrált voltam. Nem szeretem ezeket a felvételeket, de magukat a dalokat nagyon élvezetes élőben játszani. Szóval ez vezetett ehhez az anyaghoz.”
Az új verziók mintha jobban visszaadnák a komponálás erényeit, ennek részeként a friss keverés révén a dalok akár nagyobb hatást tudnak gyakorolni a hallgatóra. Valamennyire áthangszereltétek a dalokat, igaz?
„Alapvetően mindent szinte ugyanúgy vettünk fel, mint eredetileg. Nem szándékoztunk semmit megváltoztatni. Végül azért például a You Take The Devil Out Of Me címét és magát a nótát is kiigazítottuk egy kicsit, mert ahogy az évek során jó párszor elővettük a koncerteken, természetes módon elkezdett tovább fejlődni. Ebben az esetben az újrarögzítés célja az volt, hogy abban a verzióban örökítsük meg, amilyen most, szemben a régi változattal. Egyes dalokban utólagosan szaxofont használtunk, mivel az utóbbi időben élőben így játszottuk őket.”
A szaxofon egy remek hangszer, és nagyszerűen működik nálatok.
„Köszi. Nagyon örülök annak, hogy ezek a dalok ennyire elevenek, lélegeznek, adott esetben folyamatosan változnak élőben, és ezért érdemes gondozni őket. Ki tudja, lehet, hogy újabb húsz év múlva megint megéri újra felvenni őket, megint más állapotukban.” (mosolyog)
A feldolgozások közül a Self Control különösen jó lett. Belinda Kordic énekesnő hangja csodálatos benne, mint mindig. Ennél melyik verziót vettétek alapul, a Raf- vagy a Laura Branigan-félét?
„Az eredeti az olasz Raf zenekarhoz köthető, míg globális slágerré Laura Branigan által vált. Úgy gondolom, mindkettőből merítettünk a saját változatunkhoz. Belinda különösen üdvözölte ezt a feldolgozás ötletet. Nagyon szereti Laura Branigant. Emberileg is kedveli őt, a teljes munkásságát, a tragikus életútját; számára ez Az igazi dalváltozat. Ezen kiterjedt vonatkozások miatt gondoltuk tovább ezt a számot a hangulata, a tempója, a komplett érzete szempontjából. A szomorkásabb vokálok a teljes dalt sötétebbé tették.”
A Deep Purple-, a Fugazi- és mindennek tetejébe az Alex Harvey-feldolgozást szintén kiemelkedőnek gondolom. Hogyan esett a választásotok ezekre a tételekre?
„Régóta szoktam listát vezetni olyan dalokról, amelyeket szívesen megszólaltatnék a magam verziójában. Imádok feldolgozásokat játszani, mindig is így voltam ezzel. Ez színtiszta tiszteletadás, ami arról szól, hogy egy zenekar készít a rajongói számára egy válogatást a személyes kedvenceiből, azoktól, akik inspirálták az ő zenéjét, némileg átszabva a dalokat a saját hangjára.
Az Alex Harvey-darabot több verzióban játszottuk fel, van egy sűrűbben riffelős változata is. Belindával közösen végül a lemezre került verziót szavaztuk meg. Ez a dal és az Alex Harvey Sensational Band munkásságának jelentős része az ifjúkorom egyik meghatározó zenei hatása volt a ’80-as években, amire ezzel az interpretációval reflektálunk. Amikor új CBP-dalokat írok, nem gondolok ilyesmire, hanem kiürítem az elmém, hogy csak a zenekarra tudjak fókuszálni. Legfeljebb az életből merítek ihletet, de nem más zenékből. A saját zenénken kívül eső élményként tekintek ezekre a nótákra és előadókra, amelyekről ebben a formában jó érzéssel emlékezem meg.
A New Model Army Vengeance című dalának feldolgozása már 2009 környéke óta tervben volt egyébként, és most érkezett el az ideje, hogy ténylegesen felvegyük. Ez is egy olyan változat lett, amit csak mi tudtunk ebben a formában elkészíteni, hiszen a mi hangunk, a mi hangszeres és dalszerzési technikánk formálta olyanná, amilyen. Ezzel együtt benne van a tiszteletünk az eredeti mű és szerző iránt, továbbá nem akarjuk szándékosan átszabni azt a magunk számára.”
.
Hogyan élted meg az elmúlt két évtizedet, a számtalan változást magad körül, mint a CBP vezetője és emberi oldalról?
„Anno azért alapítottam meg a CBP-t, mert őszinte zenét akartam játszani, a saját meglátásom szerint. Azért léptem ki az Iron Monkeyból, az Electric Wizardból vagy a többi bandából, ahol korábban zenéltem, hogy azt követően egész idő alatt a magam szerzeményeit játszhassam, ne máséit. Azelőtt nem volt önálló felelősségem, függtem másoktól, beszorítva éreztem magam. Az Electric Wizardban például túlságosan kontroll alatt voltam, és náluk különösen úgy éreztem, hogy nem őszinte, nem igazi, amit csinálunk. Amikor elkezdtem zenekarozni, turnézni 1988-ban, az első években a punkszférában nyomultam olyanokkal, mint a Napalm Death, majd beszálltam dobolni az említett bandákba és még számos továbbiba.
A CBP jelentette a fordulópontot, amikor elszakadtam ettől a közegtől, és elkezdtem csak a saját dolgaimra koncentrálni. Szinte mindent újra kellett tanulnom a zenekarozásról, mint egy csecsemő, aki most ismerkedik a járással. De felszabadító volt úgy kipróbálni dolgokat, hogy nem agyalok túl sokat rajtuk. Ez a banda az újrakezdést jelentette számomra, tiszta lappal indultam neki egy új fejezetnek úgy, hogy magam mögött hagytam tizenhat év tapasztalatait. Nem lettem volna képes végig csinálni ezt a harminchat évet, ha újra és újra ugyanazt a zenét játszom. Most azt csinálok, amik akarok, és ez jelenti a fő motivációt a folytatáshoz. Sosem válik unalmassá, mert nincs megszabva, mi legyen a legközelebbi lépés. A következő album lehet akár elektronikus, akár folk, attól függően, épp mihez van kedvem az adott pillanatban. Elsődleges hajtóerőt jelent, hogy mindig új zenére vágyom, és így magam tudom megalkotni, amit hallani akarok.”
Számos tagcserén esett át a zenekar. Ezek általánosságban természetes úton következtek be, vagy tudatos döntések eredményeként?
„Sosem utóbbi útján történtek ezek, mindig a körülmények alakulása szabta meg a változásokat a felállásban. Van egy alapvető félreértés ezzel kapcsolatban, de én őszintén mondom, hogy egyszer sem gondoltam úgy a CBP-re, mint szóló projektre. Minden egyes tag, aki valamilyen formában része volt a zenekarnak, lemezen vagy koncerten, olyan szerepet töltött be a maga idejében, amit én csak varázspornak hívok. Hozzátették, hozzáteszik a maguk egyszeri és megismételhetetlen adalékát a zenéhez, ami az adott pillanatban meghatározza a CBP-t. Ily módon mindig frissnek hatunk, ahogy a felállással együtt változik a zene.
A gyakori tagcseréknek az alapvető oka, hogy a legtöbben nem tudnak teljesen elköteleződni a zenekar iránt, mert van állásuk, más hivatásuk, ami leköti az idejüket. Mi, akik heten jelenleg alkotjuk a csapatot, más-más országban élünk, ami szintén egy komoly nehezítő tényező. Minden kihívás ellenére szerencsés vagyok, mert a barátaimmal zenélhetek együtt. Az aktuális felállás tényleg fantasztikus!”
Alig várom, hogy láthassalak benneteket élőben!
„Jelenleg nagyon nehézkes számunkra a turnézás. Hét zenész plusz körülbelül ugyanennyi fős stáb életének az összeszervezése szörnyen komplikált, irtózatos költségek merülnek fel, a Brexit pedig tovább bonyolít mindent.”
Hogy látod, van rá esély, hogy ez a jubileumi dupla lemez képes újabb kapukat megnyitni előttetek? A mi stábunk példájából kiindulva én ezt reálisnak gondolom.
„Kedves, hogy ezt mondod, de komoly kétségeim vannak ezzel kapcsolatban. Távolról sem vagyunk egy mainstream banda, az elmúlt húsz évet voltaképpen a radar alatt töltöttük. Ugyanakkor egy nagyszerű, stabil rajongóbázisunk van, akik rendszeresen veszik a vinyleket és egyéb cuccainkat. Így működik a dolog, kiegészülve egy kiváló kiadó, a Season Of Mist támogatásával, akik annak ellenére sokat segítenek nekünk, hogy nem vagyunk épp a fő profiljukba illeszkedő black metal vagy hasonló zenekar. A kiadó embereivel ápolt személyes kapcsolatunknak köszönhetően azonban igazán kedvező a helyzetünk.
Nem vagyunk jók a közösségi mediában, nincs valami jelentős internetes jelenlétünk. Én ehhez túl öreg és lusta vagyok. (mosolyog) Őszintén szólva, nem is teljesen értem, hogy működik ez az egész pontosan. Mindenesetre nyomulunk tovább előre a magunk módján, készül a vadonatúj lemezünk friss szerzeményekkel, és már most nagyon büszke vagyok rá. Akik eddig hallották a köztes verziót, egybehangzóan a legerősebb anyagunknak tartják. Remélhetőleg 2025 folyamán meg is jelenik.”
–
(Az interjú eredetileg a 2024. decemberi digitális különszámban jelent meg.)