Skip to content

CRASH & RIDE: Storm

A Crash & Ride zenekart akár egy kaliforniai glam rock/metal veteránnak is gondolhatnánk. Pedig a név egy magyar formációt takar, akik elsősorban a Nightwish és a Sonata Arctica által fémjelzett skandináv szimfo/power metalból merítenek. A csapat elmondása alapján, a szimfonikus rock alapra épülő melódiák jellegzetes magyar hozzáállással szólnak reményről, újrakezdésről és az értékekről, melyek különböző, megfogható és megfoghatatlan formában körülvesznek minket.

Feltűnően sok lírikus, fokozottan érzelmes tétel kapott helyet az egyórás anyagon, főleg a középső szakaszban. Ezekből a Sorrow And Greed power ballada kiemelést érdemel, gondosan felépített, változatos; a Lonely Flower pedig előbbi felfokozott változata, remek groove-val, potenciális öngyújtó – akarom mondani, mobil – lóbálós koncert csúcspont. Az I’m All Alone erősíti még a sort, egy nyomasztó témájú nóta, a többszólamú vokálok mégis felemelővé teszik. A több vokálsáv érzésem szerint más daloknak is a javára szolgált volna.

Az Indulj el az egyetlen magyar nyelvű nóta. Megérdemelten szerepel a lemezen, sőt annak egyik fő pillére, utaztatós intrójából egy standard dallamvilágú, egyúttal megnyerően karcos, gazdag hangmintákkal színezett darab kerekedik ki. Osztom a zenekari véleményt, mely szerint további anyanyelvi dalok szintén jól működnének a jövőben, lemezen és sejthetően élőben is, lekörözve a hasonló dinamikájú, de angolul megszólaló számokat, mint pl. a Tears Will Dry.

A záró etapból az egyidőben baljós és kissé kopottas címet kapott The Last Day On Earth finálét lehet kiemelni, amely bár a hat percet karistolja, a tartalmas kompozíciónak alapvetően jól áll az elnyújtottabb játékidő, viszont ötletesebb, monumentálisabb dobolással tudna igazán meggyőző lenni. Utóbbi szempont a lemez java részére igaz: az ütőstémák jelentősebb szerepvállalása pozitívan hatna a végeredményre.

Hosszú idő alatt, több énekes „felemésztésével” állt össze ez a tizennégy dal, amelyek ígéretes fejlődési irány(oka)t sejtetnek, és nagy eséllyel célt találnak, leginkább a műfaj hívei körében.

nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw