Három évvel ezelőtt teljesen váratlanul, minden különösebb előjel nélkül robbant szét a szimfonikus metal színtér egyik fontos szereplője, a Delain. A holland zenekarból az alapító Martinj Westerholt kivételével mindenki távozott akkor, így az énekes Charlotte Wessels is, aki azóta szólókarrierbe kezdett. Első önálló albuma, a The Obsession szeptemberben jelent meg. Az alább olvasható beszélgetés annak kapcsán készült vele.

(szöveg: Gyuricza Tamás Marcell · fotó: Tim Tronckoe)

Az első saját dalod, a Lizzie már azelőtt megjelent, mint távoztál volna a Delain zenekarból. Ezek szerint már előtte is gondolkodtál szólókarrierben?

„A saját Patreon oldalamat 2020-ban indítottam el, de akkor még csak másodlagos projektnek terveztem a Delain mellett. Egy olyan platformban gondolkodtam, ahova azokat a dalokat tehetem ki, amelyek nem igazán illettek a Delain stílusához. Az eredeti elképzelés tehát ez volt, ugyanis nem akartam, hogy azok a dalok elvesszenek. Elég termékeny szerző vagyok, sok dalom van, ezek közt akad olyan, ami passzolt a Delain stílusához, de olyan is van, ami egyáltalán nem. A Patreon oldalt tehát már akkor elindítottam, amikor még a Delainben voltam. Aztán amikor szétvált a zenekar, az tűnt leginkább logikusnak, hogy azt a projektet folytassam. Ha már egyszer ott volt az a lehetőség, értelemszerűen adta magát, hogy a figyelmemet arra fordítsam. Mondhatni, ez az egész folyamat történelmileg alakult így.”

A Delain volt tagjai közül jelenleg is együtt dolgozol Timo Somers gitárossal, Otto Schimmelpenninck van der Oije basszusgitárossal és Joey de Boer dobossal. Nem éreztétek úgy, hogy titeket illetett volna meg a Delain név?

„Nem, mert ahhoz a névhez valóban Martijnnak van a legtöbb köze. Ő találta ki és ő is regisztrálta, szóval lényegében legálisan tartozik hozzá. Nekem adott a saját nevem, bőven elegendő az is a számomra.”

A kiadó által küldött sajtóanyagban az olvasható, hogy a The Obsession az első teljes játékidejű szólóalbumod. Ezek szerint az előző két kiadványt, a Tales From Six Feet Under Vol I. és II. lemezeket nem tekinted annak?

„Technikailag azok is teljes albumok, de amikor a rajtuk szereplő dalokat írtam, még nem gondoltam arra, hogy azok egy albumon is szerepelni fognak. Egyszerűen csak megírtam őket, mert az volt a szándékom, hogy minden hónapban közzé teszek egy-egy dalt a Patreonon. Odahaza, a saját pincémben raktam őket össze, digitális hangszerekkel. Igazság szerint ezek teljesen random, spontán ötletek voltak, nem volt semmi stílus, amihez ragaszkodtam volna, ezért elég változatos is a kép. Az a két album tehát csak egy-egy gyűjtemény. Igen, a gyűjtemény a legjobb elnevezés rájuk.
Ugyanakkor azt is el kell még mondanom, hogy ezeknek a daloknak a megírása nagyon sokat segített abban, hogy olyan szerzővé váljak, aki képes önállóan is összerakni egy dalt, s ehhez nincs szüksége más személy, például egy producer segítségére. A The Obsession az első teljes zenekari album. Ezt már a Delainből történő kilépésem után készítettük, mert akkor már szerettem volna egy tradicionális albumot. Egy olyan nagylemezt, aminek az összes dala kapcsolódik egymáshoz. Aminek van kezdete, és van vége. Szerintem elég markáns különbség érezhető a Tales From Six Feet Under albumok és a The Obsession között. Abból a szempontból is, hogy ez utóbbi nem digitális hangszerekkel készült, hanem nagyon tehetséges zenészek játszották fel.”

Mondhatjuk azt, hogy a Tales From Six Feet Under albumok azért tartalmaznak ennyire változatos stílusú dalokat, mert akkoriban még kerested a saját zenei arcodat?

„Nem, ennek egészen más oka van. Ahogy az imént említettem, még tagja voltam a Delain zenekarnak, amikor elkezdtem ezt a projektet. A szimfonikus metal mellett ugyanis más stílust is szerettem volna kipróbálni. A Tales From Six Feet Under Vol. I. albumon ezért még metaldal sincs. Tizenhat éven keresztül voltam a Delain tagja, és vágytam arra, hogy valami mást is csináljak. Ez egy kicsit olyan, mint bármennyire is szereted a palacsintát, nem akarsz minden nap azt enni, vágysz másra is. Miután szétváltunk, továbbra is főleg ezzel a projekttel töltöttem az időmet, mert még mindig nagyon élveztem ezeket a különböző stílusú kalandozásokat. Ebben persze a pandémia is közrejátszott. Mivel egyedül voltam odahaza, ezért csak azokkal a digitális hangszerekkel tudtam dolgozni, amikkel ezek a felvételek készültek. Hiába tudtam, hogy adott dalhoz egy shredding gitárszóló kellene, s jobban szólna benne egy igazi gitár, ha csak minibillentyű állt a rendelkezésemre. Ez behatárolta a lehetőségeimet, azaz úgy kellett megírnom a dalokat, hogy digitális hangszereken is jól szólaljanak meg.”

Ezeket a dalokat élőben, teljes zenekarral nem is játszod?

„De, és éppen vezetett oda, hogy akarjak egy olyan albumot is, amin már zenekarral dolgozom. Boldog voltam attól, hogy eljátszhattuk élőben a Tales From Six Feet Under albumokon szereplő dalokat, de mégsem az volt az igazi. Ahhoz viszont hozzásegített, hogy felismerjem, olyan zenét akarok, aminek részese egy teljes zenekar is. Szerintem logikus volt, hogy így alakuljanak dolgok egymás után.”

A Tales From Six Feet Under albumokon elég sok popzene is hallható. Nem gondoltál arra, hogy popénekesnőként folytasd a karrieredet, ami biztosan jobb megélhetési lehetőségeket kínált volna?

„Nem, egyáltalán nem. Vannak olyan popdalok, amiket nagyon szeretek, mint magánember, és lehet, hogy a későbbiekben is fogok még írni ilyeneket, de szerintem nekem ott a helyem, ahol most vagyok.”

Ezek szerint az a fajta modern metal a te igazi világod, ami a The Obsession albumon hallható?

„Amikor azon gondolkodtam, hogy vajon mi tenne a leginkább boldoggá, akkor valósult meg ez az album.”

Mennyire követed a mai zenei trendeket? Van olyan zenekar vagy előadó, aki hatással van rád?

„Természetesen van. Egyik fő kedvencem a Gojira, és nagyon büszke voltam rájuk, hogy felléptek az Olimpia megnyitóján. Szerintem a teljes metalszíntér elfogadásában nagyon sokat számít ez a lehetőség.”

Valamennyi dalnak te vagy a zeneszerzője?

„Igen, az összesnek. Annyi csupán a változás a Tales From Six Feet Under albumokhoz képest, hogy mivel a The Obsession dalait már zenekarral vettük fel, ezért mindenki egy kicsit önmaga ízléséhez megfelelően tudta alakítani a hangszeres részeit. Emellett volt egy olyan segítőm is, Vikram Shankar, aki a kórus részeket dolgozta ki a dalokhoz, s hangszerelési ötleteket is adott, de dalszerzőként egyedül jegyzem ezt az albumot.”

Első ízben a Delain April Rain albumánál volt olvasható a neved szerzőként. A Delain tagjaként azonban még együtt dolgoztál Martijnnal és másokkal. Ott mennyire tudtad érvényesíteni a saját elképzeléseidet?

„Szerintem teljes mértékben. Bár valóban az I’ll Reach You volt az első olyan dal, ahol megjelöltek szerzőként, de már a Lucidity albumhoz is írtam dalszövegeket, énekdallamokat. Martinj már azt megelőzően felkért erre, hogy a Delain tagja lettem volna. Szóval előbb voltam dalszerzője a zenekarnak, mint énekese. Szerintem jól tudtunk együtt dolgozni. Voltak nézetkülönbségeink arról, hogyan szóljanak egyes dalok, de mindig fel tudtuk oldani ezeket a vitákat. Emiatt az összes Delain-dallal tudtam azonosulni, a magaménak éreztem őket.”

A már említett Otto, Joey és Timo mellett további zenészek is szerepelnek az új albumon. Kérlek, először is beszélj a billentyűs Sophia Vernikovról. Ki ő, mit kell róla tudni?

„Sophiát egy producer, Joost van der Broek révén ismertem meg, aki nagyon sok zenekarral, például az Ayreonnal vagy az Epicával is dolgozott már együtt. Ő mutatta be Sophiát, aki tavaly végzett a zeneművészeti egyetemen. Fantasztikus zenész, csupa kitűnő osztályzattal fejezte be tanulmányait. Először ő kért fel, hogy szerepeljek egy vizsgakoncertjén, majd én hívtam meg arra a fellépésemre, amikor a Tales From Six Feet Under albumok dalait játszottuk. A The Obsession albumon a zongorát és a Hammond orgonát szólaltatja meg ő. Nagyon örülök, része lehet a csapatunknak.”

Vannak vendégénekesek is, Alissa White-Gluz az Arch Enemyből, illetve Simone Simons az Epicából. Ők egy-egy dalban működnek közre. Te ajánlottad fel nekik a lehetőséget, vagy ők szerettek volna veled együtt dolgozni?

„Simonéval régóta ismerjük egymást, s amikor először adtam interjút arról, hogy gyógyszert szedek a depresszióm miatt, akkor vettük fel ismét a kapcsolatot egymással. Újra nagyon jóban lettünk, csináltunk is néhány közös produkciót egymás Patreon oldalaira. Amikor közzétettem a Dopamine című dalt, azonnal rám írt, hogy nagyon imádja, s tulajdonképpen ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha felkérném arra, hogy ő is szerepeljen benne. A dal amúgy is arról az érzéketlenségről szól, amit a gyógyszer miatt tapasztalsz, és mivel éppen az miatt kezdtünk el újra beszélni egymással, úgy voltam vele, hogy ez olyan jelzés, amit nem lenne szabad figyelmen kívül hagynom. Nagyon boldog voltam, amikor Simone igent mondott a felkérésemre, és szerintem nagyon jól sikerült ez a közös produkció.

Alissával 2013 óta ismerjük egymást, s már elég régóta csinálunk közös dolgokat. Akkor találkoztunk, amikor a Delain először turnézott Amerikában. A Kamelottal együtt léptünk fel, s akkor Alissa volt a koncertjeiken közreműködő énekesnő. Őt azért hívtam meg, mert az albumon van egy olyan dal, amit az angol költő, Percy Bysshe Shelley egyik ismert verse, az Ode to the West Wind alapján írtam. Utóbbi időben ugyanis szokásommá vált, hogy feldolgozok egy-egy verset. Ahogy ezen dolgoztam, hallani véltem benne kettőnk hangját, s az üvöltéseket is. Megkérdeztem, volna-e kedve szerepelni benne, boldogan belement. A dalhoz készített klipet azonban nem volt egyszerű összehozni. Alissa éppen lakásfelújítási munkában volt, ami eléggé lekötötte idejét és energiáit, de végül eget s földet felforgatott, hogy meg tudjon valósulni a klip. Nagyon hálás vagyok neki mindezért.”

Azt mondják, a nők általában féltékenyek egymás sikereire. Te hogy látod ezt?

„Szerencsére én nem tapasztaltam ilyent, sőt, e tekintetben csak pozitív élményeim vannak. A metal műfajban nincs olyan női előadó, akivel kapcsolatban rossz tapasztalatom lenne. Mindig élveztem azokat a turnékat, ahol rajtam kívül más nő is volt az utazó csapatban. Bár a Delain férfitagjaival is elég szoros, baráti a kapcsolatom, de vannak dolgok, amiket egy nővel mégiscsak jobban meg tudsz beszélni.”

Kik a legközelebbi barátaid a zenei világból?

„Rengeteg jó barátom van a metalszíntérről, s nagyon hálás is vagyok azért, hogy a bizalmukba fogadtak, konkrét neveket azonban nem szeretnék mondani.”

.
Az imént említett Dopamine című dal klipjében mindketten, te és Simone is rózsaszín hajjal vagytok láthatóak. Ez lesz az új frizurád?

„Nem, nem igazán. Két évvel ezelőtt leborotváltam a hajam, teljesen kopaszra. Úgy voltam, hogy muszáj kezdenem valamit vele, mert a koncertek előtt a hosszú haj nagyon sok időmet elvette. Nagyon sokat kellett bíbelődni a frizurámmal, hogy olyan legyen az, amivel színpadra léphetek. Ezért döntöttem úgy, hogy megválok a hosszú hajtól. Azóta parókákat hordok, és elég sok mindent meg is tanultam velük kapcsolatban. Egy paróka nagyon kényelmessé, illetve jóval gyorsabbá is teszi a koncertek előtti készülődést, de egy videóklip forgatásra is igaz ez. Csak kigondolom, hogy milyen hajam legyen, azaz mi illene legjobban az adott kliphez, és már veszem is elő. A Dopamine dalnál például azt akartam, hogy valami olyasmi legyen, mint egy Dopamine lövet. Nagyon színes és boldog, s ehhez tökéletesen illett a rózsaszín paróka.”

Rózsaszín haj, rózsaszín képi világ, party és sütemények. A Dopamine klipjében ez a képi világ jelent meg. Egy kicsit olyan, mintha egy Katy Perry-klip lenne…

„A dal arról szól, hogy keresel valamit, ami boldoggá tesz. Ezért olyan videót akartunk csinálni, ami azt mutatja, hogy nemcsak egy partit tartunk, hanem abszolút túltolunk benne mindent. Az volt az alapötlet, hogy minden téren lépjük túl a még elfogadott normákat. Vannak részei, amik nem működtek volna, ha nem lenne ennyire elborult az egész. Szerintem ez a videó teljesen jól támasztja alá a dal mondanivalóját, azt, hogy keresel valamit, ami miatt jól tudod érezni magad. Elsőként az jutott eszembe, hogy kell bele egy születésnapi torta, s aztán innen épült fel az egész. Tudom, hogy lesznek néhányan, akiket nem érdekel, hogy a szöveg és a képi világ mennyire összhangban van, csak azt látják, hogy milyen fura ez a klip, s talán még a rózsaszín is taszítja őket, de ezt akkor is meg akartam csinálni.”

Olyan szövegtémák is vannak az albumon, mint a rögeszmés gondolatok, a kényszerképzetek vagy a félelem. Ezek nem túl könnyedek. Mi hozta elő őket belőled?

„Az élet. Nem igazán gondolkodtam előre azon, hogy mikről szóljanak a dalaim, ezért aztán azt sem dönthettem el előre, hogy ilyen témákban írok majd szöveget. Egyszerűen jött egy pillanat, amikor elkezdtem leírni mindazt, amit éreztem. Ez jött ki belőle.”

2022-ben, majd 2023-ban is volt néhány önálló fellépésed, de ezek kizárólag Hollandiát, a hazádat érintették. Európai turnét tervezel-e?

„Mindenképpen. Novemberben lesz egy nagyobb közös turnénk a Vola zenekarral. Ez Angliát és Európa számos más országát is érinti, de Magyarországot sajnos nem. Egy hónapig leszünk úton, és már nagyon várom, mert elég régen voltam egy teljes turnén. Jövő nyáron pedig a fesztiválokon tudtok találkozni majd velem.” 

(Az interjú eredetileg az októberi digitális különszámunkban jelent meg.)