Skip to content

CATTLE DECAPITATION – Egy kis Solastalgia

Új klippel jelentkezett a Cattle Decapitation. A Terrasite album Solastalgia című szerzeményéhez készült videót David Brodsky és a zenekar énekese, Travis Ryan rendezte.

„Totálisan megdöbbentett, hogy még mindig csináljuk, és még inkább megdöbbentett, hogy az emberek még mindig rajonganak ezért, tekintetbe véve azt, hogy milyen gyakran és mennyire gyorsan változik az emberek ízlése – vallotta be a frontember a Cattle Decapitation hosszú pályafutásával kapcsolatban. – Mi ellentétes utat jártunk be a legtöbb zenekarral szemben, akik az első három-négy albumukkal érik el a csúcspontjukat. Velünk pont az ellenkezője történt. Ez a zenekar – ami ne feledjük, ’modern extrém metal bandának’ számít – látott már komplett alműfajokat létrejönni, sőt, némelyik jött, ment, majd visszatért… Metalcore, deathcore, crunkcore. Az a buta crabcore baromság, amiről az emberek valószínűleg igyekeztek meggyőzni magukat, hogy az is egy létező valami, holott nem az. A djent. A technikás death metal felemelkedése. A pokolba, még a pop punk is megjelent. Mi pedig csak mentünk, mentünk és mentünk és mentünk, csak csináltuk ezeket a dolgokat. Több mint húsz éve turnézunk rendszeresen, miközben még vagy hat évig léteztünk zenekarként, mielőtt a rendszeres turnézás egyáltalán elkezdődött volna. Tudom, hogy ez nem hangzik soknak, és tulajdonképpen nem is az a dolgok nagy összefüggésében, ha figyelembe vesszük, hogy más zenekarok, akik még mindig ezt csinálják, milyen régóta léteznek. De amikor ilyen intenzitással, ilyen sebességgel, ennyi ellenségeskedéssel csinálod… Elég brutális belegondolni, hogy egész idő alatt egy perc szünetet sem tartottunk. Egyetlen másodpercet sem! Valami módon mi voltunk a teknősbéka és a nyúl. Milyen elcseszettül fura egy élet ez.”

CATTLE DECAPITATION – Terrasite
(05/12 – Metal Blade Records)

1. Terrasitic Adaptation
2. We Eat Our Young
3. Scourge of the Offspring
4. The Insignificants
5. The Storm Upstairs
6. …and the World Will Go On Without You
7. A Photic Doom
8. Dead End Residents
9. Solastalgia
10. Just Another Body

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw