Skip to content

CASTRATOR: Defiled In Oblivion

Férfi olvasóink alighanem most picit összébb zárták a lábaikat a zenekarnév olvastán. Bizony, négy igazán kemény csajszi alkotja ezt az amerikai bandát, akik egyáltalán nem kímélik a keményebb nem mocskosabb fajtáját. Igaz, ez a kíméletlenség csak a szövegekben jelenik meg – na meg a zenében.

Mert ahhoz képest, hogy négy lány muzsikál nekünk, meglepően súlyos módon teszi mindezt. Mondjuk, pár évvel ezelőtt a No Victim EP-n már érezhető volt, hogy a Gruesome bőgősével, Robin Mazennel felálló csapat nem viccel, ám a Defiled In Oblivion friss dalaitól szerintem így is sokaknak le fog esni az álla.

Megvan annak a bája, ahogyan a kasztrálásra szakosodott csajszik a maguk egyszerű riffjeikkel zúznak szét bennünket. De annak is, hogy tulajdonképpen nem is akarnak feleslegesen trükközni, inkább az elsőre ható témákkal operálnak, sokszor egészen vad tempókban elővezetve azokat. A lényeg az old school jelleg megtartásán van, így nem csak szaggató durvulásokat hallhatunk itt, hanem míves szólókat is. És hogy valójában tényleg nem emberevők, pontosabban férfievők alkotják a csapatot, erre a legjobb bizonyíték az, hogy ezen szólók nagy részét olyan vendéggitárosok játszották fel, mint Daniel Gonzalez a már említett Gruesome-ból, Moyses Kolesne a Krisiunból, vagy éppen Kenny Andrews az Obituary-ból. Megjegyzem, én éppen Ken csapatának a stílusát érzem a legmarkánsabbnak a Castrator zenéjében, ugyanakkor biztos lesznek olyanok, akik más halhatatlan alapcsapat hatását vélik majd felfedezni a lányok szerzeményeiben.

Ezek súlyosságához mindenki alaposan hozzáteszi a magáét, de számomra különösen a dobos Carolina Perez játéka tűnik figyelemre méltónak. Na meg Clarissa Badini hörgései. Igaz, orgánuma talán nem ér fel a csapat korábbi énekesnőjének, a manapság az Unfathomable Ruinationben ténykedő Mallika Sundaramurthy-nak a hangjához, de azért sok férfikollégáját megszégyeníti ezzel a produkcióval.

Ijesztő név és hozzáállás ide vagy oda, a Defiled in Oblivion hapsiként is jó hallgatnivaló.

KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw