Skip to content

CANENS LEAP – Jön a bonyhádi csapat új EP-je, a második dal: Hunter

Hunter címmel egy szöveges videóval kísért EP-előzetes dallal jelentkezett a bonyhádi Canens Leap. A Prey volt az EP első előzetes dala, a harmadik és egyben utolsó tétel, a Worldender augusztus 8-án érkezik majd.

A 3 tételes Endless Tesselation EP felvételei Bátaszéken zajlottak Egle Gyula Koppány házi stúdiójában. A Hunter videóját Radosza Ajna készítette, a szerkesztő és vágó Egle Kende volt.

Az Endless Tessellation EP a visszatérő mintázatokról szól – mondták a Hunter premierje kapcsán a nuskullnak. – A Hunter a keleti spiritualitásból merít és az életek örök körforgásának kérdését taglalja a nyugati ember szempontjából. A Prey is kapcsolódik ehhez a témához, hiszen az életben elkövetett hibákról szól, amelyeket újra és újra elkövetünk. A dalok fő üzenete, hogy csakis önmagunk megismerése szakíthatja meg ezeket a makacs mintázatokat. A Worldender ezekkel szemben az emberek közös hatásáról szól. Hogy hiába szakítjuk meg a saját rossz mintáinkat, kollektívaként kell együttműködjünk ahhoz, hogy túléljünk ebben a világban.





www.facebook.com/canensleapband


A Canens Leap több más underground zenekarhoz hasonlóan, baráti zenélésből nőtte ki magát. A 2016-os indulást követően 2018-ban átestek egy név- és stílusváltáson, melynek köszönhetően kialakult a zenekar mai arca. 2018-ban jelent meg bemutatkozó EP, a Silence Within.

Stílusukat nem szorítják kordonok közé, szeretnek felhasználni elemeket a legkülönfélébb stílusokból, post-rock témáik is vannak, de nem riadnak vissza a post-hardcore-féle durvább szólamoktól sem. Keményebb riffekkel és dallamos énekkel operálnak, ugyanakkor az érzelmesebb témák és a kiabálás sem áll távol tőlük. Rövid történetük alatt a déldunántúli régió majdnem összes klubjában megfordultak olyan zenekarok vendégeként, mint a Kies, a Fatal Error vagy a Don Gatto.



CANENS LEAP – Hunter (2021)

CANENS LEAP – Prey (2021)




nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. VERMILION WHISKEY
    Crimson & Stone
  2. TANKCSAPDA
    Jönnek a férgek
  3. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  4. IRON MAIDEN
    Killers
  5. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
HAJÓGYÁR x hw