Skip to content

CADAVERES – „Engedd közel magadhoz a halált…”

Ars Moriendi (A meghalás művészete) címmel április 9-én jelenik meg a Cadaveres hatodik albuma, első előzetesként pedig a videoklippel kísért Savages dalt tették közzé korábban. Most pedig egy friss beharangozó érkezett tőlük.

A dolgok jelen állása szerint akár az utolsó Cada-nagylemez is lehet az Ars Moriendi, ez azonban távolról sem jelenti az út végét, koncertezni és friss dalokat kihozni továbbra is akarnak, éppenséggel csak azt nem tudják, hogy két-három év múlva mi is lesz a helyzet.

…A tavaly nyár végi néhány koncert jólesően feltöltött minket is, hogy aztán az őszi leállások a stúdiók irányába tereljék a zenekart, ahol elkezdődtek a lemez felvételei. Zsolti a Bresaola Studios-ban Nóniusz Gáborral dolgozott az énektémákon, Kálminál az ASSperger’s stúdióban rögzítettünk gitárokat, a legvégén pedig Gyulán a No Silence stúdióban Vince felütötte az összes dobot a lemezre. A keverés is ugyanitt történt Simon Istvánnal, aki összerakta a puzzle darabkákat és egybeolvasztotta őket, vaskos hangzást kovácsolva. Megmutatunk 1-2 rövidke részletet a Ghost Riders, Scruple, Saveges és a Bittersweet Symphony nótákból…

A lemez már előrendelhető a H-Music Hungary internetes felületein: cadaveres.hmusic.hu
(Fotó: Bende Csaba)





www.facebook.com/CADAVERESBAND


Cadaveres:

Pápai Zsolt – ének
Delcsik Balázs – basszus
Göbölös Kálmán – gitár
Tajti Vince – dobok
Körmöczi Péter – gitár/ének



CADAVERES – Előzetes a 2021-es Ars Moriendi albumhoz #1




A keresztény tradíció halottaskönyveként számon tartott „Ars Moriendi” (A meghalás művészete) a középkori vallásos irodalom egyik kiemelkedő alkotása volt. A Szentírás mellett valószínűleg az egyik legismertebb könyv volt, hiszen a haldoklót e könyv utasításai és imái alapján készítették fel a halálra.

‘…Engedd közel magadhoz a halált, hogy szabadon és félelmek nélkül élhess!…’

Az új anyagunk címét innen kölcsönöztük és bár mondanivalója eltérő a fentiektől, gondolatisága hatással volt a lemezünkre illetve a borító grafikájára. Az ‘érték, örök lét, alázatosság, türelem, bizalom’, mint fő irányelvek a borító latin kifejezései, fonják össze a szövegek mondanivalóját. A borítót egy görög művész, ‘
Dystopia Arts‘ és Jacsó Balázs alkották meg a mi elképzeléseink alapján.















CADAVERES – Savages (a 2021-es Ars Moriendi albumhoz)





A gyulai No Silence stúdióban készült a VI. Cadaveres nagylemez. A végső keverésen és a maszteren Simon István dolgozott, a hangszeres és énekfelvételek több helyszínen készültek ezt megelőzően (Bresaola Studios, 515 Studio). A 10 nótás (+ 2 instrumentális átkötő) lemez 40 perce visszakanyarodás az első két Cada nagylemez keménykedős stílusához. A borító egy görög művész (Dystopia Arts) és Jacsó Balázs kollaborációs alkotása.








Az új anyagunk címe – Ars Moriendi – a keresztény tradíció halottaskönyveként számon tartott azonos című műre utal. A könyv a középkori vallásos irodalom egyik kiemelkedő alkotása volt és a keresztény ember halálra való felkészülését segítette elő anno.

















CADAVERES – Ars Moriendi
(04/09 – H-Music)

01. Ars Tenebrarum (Intro)
02. The Labyrinth
03. Savages
04. Ghost Riders
05. Scruple
06. Bittersweet Symphony
07. #13
08. Bites
09. Impersonal Agency
10. Passio Moriendi (Interlude)
11. Walls
12. Fallen Kingdom


nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw