Skip to content

CADAVERES DE TORTUGAS – Jubileumi vinyl és egy képregény!

A napokban jelent meg a CDT zenekar Versus nagylemezének húszéves jubileumára készült limitált vinyl. A kiadvány mellé elkészült egy képregény is, amelyben a lemez megjelenése körüli időszak elevenedik meg többek között, amit egy akkori koncertanyag zár le. Ez a CD (rajta kilenc Cadaveres De Tortugas-nótával) a képregény mellékleteként kapható.

A képregény az 54. Fővárosi Képregénybörzén jelent meg, a kiadványt a Master-Lab Comics gondozza. Közel öt hónap munka eredménye a 36 oldalas füzetke. Mester Csaba rajzain keresztül betekintést kapunk a ‘90-es évek underground zenei világába.

„Egy kis vidéki metalbanda kalandjai elevenednek meg, amit igyekeztem izgalmasan megírni. Labi (Laboncz Attila) pedig keretbe foglalta és helyére illesztett minden apró részletet, párbeszédet.

Hármunk metszéspontja a közös zenekari élmények, találkozások. Szerettem volna ha ők is bekerülnek ebbe a storyba, igy lett az történet kiindulása 1991-ben egy Bedlam koncert még Csabával, ami meghatározó élményként hatott rám a későbbiekben. Itt már említésre kerülnek több más emberrel együtt zenészek, ismerősök, barátok és olyanok is, akik már nincsenek közöttünk. Szerettem volna nekik is emléket állítani ilyen formában. Sotár és Lőrke (AMD), Thorday Ákos (Unicum States) Lénárd Laci (Hammer) Lemmy, Cliff Burton és természetesen Zsombi is helyet kaptak sok-sok barátunk és a zenésztársak (ugye Labi, akkor mint Replika-tag és pl. a Slang zenekar) mellett, akikkel meghatározó időszakot tölthettünk együtt, meghatározó helyszíneken. (Sa-Rock kocsma, Káosz Lemezbolt/Fehérvár, TMC Klub – Somogyi Petivel vagy a Visions Tattoo – Tetováló Stúdió – Golddal)

Érzékeltetve a koncertezés nehézségeit, izgalmait, folyamatos kalandokba keveredik lelkes kis csapatunk SOD-vel (a legendás banda után elnevezve) , aki egy zombi SS katona. Hogy ő mit is keres itt valójában és hogy került ide? Ez kiderül a képregény legelején a történetből. Aztán feltűnik a Slayer zenekar Jeff Hannemannal vagy váratlanul Acélos Balázs is. Minden megtörténhetett akkor és sokminden meg is történt, de nem minden természetesen, ami most itt nyomtatásba került. Néha elrugaszkodtam a valóságtól, de sosem voltak távoli határok a valótlantól ugye? Akkor sem.

Aztán idővel eljutunk 2004-ig a Versus lemezünk megjelenése évéig, hiszen ehhez a jubileumi kiadványhoz kapcsolódik szorosan a rajzos gyűjteményünk. Tanúi lehetünk a lemez születésének, ami az akkori HSB falai között zajlott Hidasi Barnával, Regenye Zolival és Max-szal. Rájuk is emlékezünk az oldalakon. Aztán feltűnnek a Tankcsapdás srácok is, ugyanúgy , mint annak idején, Mazsival, aztán a történet legvégén a PECSA-ban találjuk magunkat. Ezen a legendás helyszínen akkor (2004. decemberében) felvétel is készült arról a bizonyos CDT buliról, amit szintén megörökítettek Csaba vidám rajzai. Ez a 9 dalos koncertfelvétel – Hidasi Barna és Varga Zoli zseniális utómunkájának köszönhetően – szépen lezárja a történetet, ami az újság melléklete lett végül. Minden pillanata megidézi az akkori CDT vad és zabolátlan jellegét. A koncert a hangulatával, dalaival pedig lenyomata egy nagyon fontos korszakunknak.”

https://www.cdtmusic.hu
https://www.facebook.com/masterlabcomics

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw