Skip to content

Búskomor – Az eddigi legsötétebb kislemezével jelentkezett a Molnár Róbert Band

Egy majdani nagylemez beharangozójaként érkezett meg 2024 első hetében a Molnár Róbert Band 3 számos digitális kislemeze. A 2022-es Üvegfal után ugyanis hamarosan itt a dark rock csapat új albuma, ennek “előhírnöke” a Búskomor címet kapott anyag. A 30 éve alakult Árnyak egykori főhősének friss EP-jére egy új dal, valamint egy Junkies feldolgozás mellett az anyazenekar első demójának újravett címadója is felkerült. Robi szerint az eddigi legsötétebb kislemez lett ez, mióta zenél: „Nem direkt sikerült ennyire sötétre az új kislemez, de az biztos, hogy néha én is félek meghallgatni. A borítót pedig a mesterséges intelligencia tervezte. Beírtuk a ‘Búskomor’ néhány sorát, először kiadott pár manga csajszit, majd ezt… Köpni-nyelni nem tudtunk. Szerintem az AI dark.” (nevet)

A minialbum online megjelenéséhez időzítve jött ki a Maszk-hoz készített kisfilm.

.

Robi a dalokról:
“A ‘Búskomor’ a depresszióról szól, ami mindig belém mar ősszel, tél elején. Bár 30 éve sötét muzsikát játszom és hallgatok, de lelkem mélyén nyári gyerek vagyok, szeretem a napot, a nyarat, a balzsamos éjszakákat. Az ősz, a tél közeledtével mindig lesz bennem egy gyász, ami sokszor májusig is kitart, hiába tudom, hogy a tél is az élet része. Próbálom magam ilyenkor jókedvűen tartani, sok örömet okozó dolgot csinálni, de ez nehéz meló. Meg nem is olcsó az a sok sör, haha!

A Junkies fantasztikus ‘Maszk’ című száma régi kedvencem. Riki halála után sokat beszélgettünk róla a zenekarral, és rájöttünk, hogy ezt a dalt mindannyian imádjuk. Rögvest el is játszottuk próbán, iszonyú jó volt, meg persze Riki miatt nagyon szomorú is. De beleégett a repertoárba, minden koncerten toljuk is. A hozzá tartozó videót pedig az a Rivasz Geri készítette, aki a Junkies előző szöveges videóját is jegyzi. Ő egyébként szintén szolnoki és nem mellesleg kiváló gitáros, zeneszerző, sokat fogunk még hallani róla, elképesztően kreativ, tehetséges alkotó.

A ‘Pengeélen’ pedig az Árnyak legelső, lassan 30 éve megjelent első demójának címadó dala. Sajnos, vagy szerencsére, nem is tudom, de bennem semmit sem vesztett aktualitásából. Mert hiába fejlődik az ember, tud meg saját magáról egyre többet, de a lényeg marad. Bennem pedig van egy magam számára is megkerülhetetlen mélység, és mélység iránti vágy.”

Búskomor az online felületeken: https://songwhip.com/molnarrobertband/buskomor

Molnár Róbert Band – Búskomor (EP): 1. Búskomor, 2. Maszk, 3. Pengeélen

Molnár Róbert Band: Papp István – gitár/billentyűs hangszerek/vokál, Molnár Róbert – ének, Pogány Gábor – dob, Varró Gábor – basszusgitár

MRB Facebook-oldal: https://www.facebook.com/molnarrobertband

nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw