Skip to content

Búcsúztasd a telet a Hakennel

Kicsivel több, mint három év után újra hozzánk érkezik a Haken, Anglia egyik legsokoldalúbb és legmeghatározhatatlanabb stílusú zenekara február 28-án, a Dürer Kertbe. A srácok vendégei a Between The Buried and Me és a Cryptodira lesznek. 

A 2007-ben Richard Henshall gitáros és billentyűs, valamint Ross Jennings énekes által alapított banda hangzása a prog metalból hamar amorfizálódott; zenéjük a progresszív metal, a jazz, a fülbemászó elektronikus pop és a himnikus rock & roll nem feltétlen patikamérlegen kimért ötvözete. A sikerhez nem kevés tagcserén át vezetett az útjuk, de megannyi turné és hat megjelent album után Henshallék nem hogy nem adják fel, de minden eddiginél nagyobb lendülettel vetik bele magukat a zenélésbe. Jelenleg is hetedik albumukon dolgoznak, mely várhatóan egyidőben jelenik majd meg Jennings második szólóalbumával. Addig pedig itt a lehetőség, hogy egy igazi hangversenynek legyünk szem- és fültanúi a Dürer Kert színpadán.

Az este második fellépője a North Carolina-i Between the Buried and Me, akik egyedülállóan kényelmesen mozognak a death metal, a matekmetal és a blues közös keresztmetszetén belül. Míg a 2003-ban megjelent The Silent Circus című albumukon az extrém zenei alműfajok egész tárházát őrölték fel, addig a későbbi lemezeiken megmutatták a nyugodtabb, dallamosabb oldalukat is. Legutóbbi, Colors II című lemezük a 2007-es kultikus klasszikus Colors folytatása, melyre a szakma és a rajongók egyöntetű véleménye szerint is érdemes volt közel 15 évet várni. 

Szintén visszatérő vendégként tekinthetünk az este harmadik fellépőjére, a Cryptodira nevű kísérleti metal bandára, akik a New York állambeli Long Island-ből szállítják az állandóan fordulatos, meglepetésekkel teli dalokat, a metalrajongók nagy örömére. A négyesfogat igyekszik egy piszkos élt adni a csiszolt hangzásnak, melyet a vájtfülűek általában a progresszív metalhoz társítanak. A banda a Converge és a Dillinger Escape Plan féle káoszt ötvözi a hosszadalmas dalszerkezetekkel és mániákus tempóváltásokkal. A térbeli témákkal és fiktív történetmesélésekkel zsúfolt világban a Cryptodira lírai üzenete az elnyomás interszekcionalitás elmélete körül forog, és egy egyedülállóan realisztikus és emberi elemet tesz le elénk. 

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2084888808350400/

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw