A koncert előtt barátokkal viccelődtünk, hogy a csaknem 20 évvel ezelőtti pesti Raison D’Etre-fellépés után most egy ugyanúgy az asztal fölé görnyedő, csak éppen valamivel öregebb Peter Anderssont látunk majd a színpadon, valamint mi is élemedettebb kort képviselve, de szintén hasonlóan figyeljük a fellépést. Nos, külsőre nem látszott, hogy Anderssont nagyon utolérte volna a kor, de nagyobb öröm volt, hogy a zenéje ugyanolyan kortalannak mutatkozott, mint amikor annak idején a ’90-es években először hallottam a lemezeket, s gyakoroltak rám nagy hatást.
Az 1991 óta aktív Raison D’Etre hatalmas diszkográfiával bír, s ha ehhez hozzávesszük Andersson temérdek egyéb projektjét, nem túlzás az állítás, hogy a svéd elektronikus zenész gigantikus életművet tudhat magáénak. Rendszeresen előveszem a Raison D’Etre lemezeit, s ugyan a dark ambient nem kimondottan koncertműfaj, kíváncsi voltam, hogy egy ilyen parányi klubban 2022-ben miként lehet prezentálni ezt a fajta művészetet.
Egy összefüggő folyamként írnám le azt, amit megélhettünk, s ezt a áradatot olyan mód kell elképzelni, hogy ebben zene és a háttérben megjelenő vizualitás összeömlött, egyetlen alakzatként létezett, s volt felfogható. Andersson természetesen egy asztal mögött állt, s az ott lévő eszközöket felhasználva, irányítva, uralva bocsátotta útjára azokat a dark ambient-hangkölteményeket, melyek ilyetén jellegű összefűzésével új élményt nyújthatott a Raison D’Etre világát ismerők számára is.
Nem számítottam konkrétumokra, egyes lemezeken hallható kompozíciókra, mivel egy effajta előadónál soha nem lehet tudni, mit hoz magával az iszákjában. Örömmel vettem, hogy a rendkívül hangulatos dark ambient-zuhatagok közepette rendre felismertem szegmenseket, fragmentumokat, részleteket, Andersson félreismerhetetlen hangparkjából, melyek ha nem is követték szorosan a lemezek változatait, azokra folyamatosan reflektáltak. Mivel olyan zenéről van szó, ami a jelenlévő néző/hallgató tudatállapotára van hatással, az alkotó zenész nem rendelkezik látványbeli faktorral, ez nem rockzene, emellett a szórakoztató tényező is elhanyagolható, így rajtunk/rajtam múlt, hogy mit tudok „hasznosítani” az átéltekből.
Nem teljesen elektronikus volt az Andersson által bemutatott műsor, ugyanis alkalmanként külső hangokat is bevitt a rendszerbe, például egy hegedűvonóval megszólaltatott cintányér segítségével. Ezek a hangok gazdagították a hangpalettát, kiszélesítették azt az amúgy sem eseménytelen mezsgyét, amelyet Andersson bebarangolt ezen az estén. Mindazonáltal volt egy íve a prezentált hangperformansznak. Sikerült feltöltődni e sötétnek ugyan sötét tónusú, ám remek belső utazásként is értékelhető koncert révén.
…hogy aztán ezt a feltöltődést a legendás Cold Meat Industry kiadó feje, a Brighter Death Now öntörvényű lázadó alkotója, Roger Karmanik módszeresen szétzilálja. Olvastam a közelmúltban egy érdekes interjút Karmanikkal, de korábban is lehetett tudni, hogy az életében voltak válságos időszakok, a kiadóját megszüntette, egy időre a zenéléssel is felhagyott, de miután elérte a nullpontot, rá kellett ébrednie, hogy az égiek valószínűleg ezt a szerepet szabták rá, legalábbis számára a tapasztalatok ekként csapódtak le, mindenesetre a kitérők, magánéleti és művészi/kiadói kacskaringók után újra a zajok bábelében találta magát, ahol valószínűleg a leginkább otthonosan mozog.
Karmanik nem vállalkozott egyedül erre az útra, magával hozta egyik régi harcostársát a CMI-istállóból, aki maga is veterán alak: Lina Baby Doll, a Deutsch Nepal fenegyereke (aki szintén Peter Andersson). Lina basszusgitárral kísérte Karmanik zajkísérleteit, amelyek érdekes pályát futottak be a koncert elejétől annak bevégződéséig. A Brighter Death Now legendás státuszra tett szert a zaj terén véghezvitt elévülhetetlen érdemei okán, s a műsor első felében igyekeztem is felkapaszkodni a szerelvényre, legalábbis tartani a lépést és a figyelmet a komoly dózisban érkező zajadagok hallatán. Érzékeltem is bizonyos ritmust és rendszert a hangözönben, de az ember csak úgy tud létezni, ha megpróbál fogódzókra lelni, még akkor is, ha látszólag erre kevés lehetőség nyílik.
Régi tapasztalat, hogy az elsőre legőrültebbnek, legáthatolhatatlanabbnak tűnő lemezek, produktumok is megadják magukat az idő formáló hatásának, élesebbre állítva a lencsét, az átélő tapasztalásában „megszelídülnek” a legádázabb kísérletek is. Vagyis az átélő alanyiságán, és az átélésen van a hangsúly. A koncert első felében ügyeltem arra, hogy halljam azt is, ami nem hangzik el, lássam azt, amit elfednek előlem, de miközben kúsztunk át a játékidő másik oldalára, a tudati lelkesedésem kezdett lanyhulni, s kisvártatva elkezdett fárasztani a Karmanik/Doll-duó által szakadatlanul lapátolt zajhegy. Mint mondtam, minden a megélésen múlik, többen magasabb hőfokon nyilatkoztak a koncertről, s ugyan én is megállapítottam, hogy a Brighter Death Now igyekszik megfelelőképpen kelteni a zajt 2022-ben is, nem tudtam minden ízében csatlakozni hozzájuk. A Raison D’Etre esetében ez maradéktalanul megvalósult. Meg kell jegyeznem, hogy van humoruk a svédeknek, ugyanis a Brighter Death Now noise-szettje végén felcsendült az Abba Thank You For The Music slágere. Hiába, képviseljék az extrém zenei spektrum bármely szeletét, a svédeknek az ereiben kering az Abba zenéje.
Remélhetőleg lesz még alkalom hasonló formációk megtekintésére, akár ex-Cold Meat Industry-legendákra is.
M. P.
