Skip to content

BLACKRAIN – Új dobos, új dal

A francia sleaze rocker BlackRain még januárban jelentette be, hogy a felállásában változás történt: a dobos Frank Frusetta helyét Franky Costanza vette át:

„Tizenkét évnyi kalandos utazást követően Frank személyes okokból kénytelen elhagyni a csapatot. Egyszerűen nincs sem ideje, sem szabad kapacitása a folytatáshoz. Ezért nem lesz már velünk a közelgő koncerteken és a készülő albumunkon.”

Most megjelent az új felállásban dolgozó zenekar első kislemeze, a Death Drive, amelyhez egy videóklip is készült a basszusgitáros Matthieu de la Roche rendezésében.

„Itt is vagyunk! A Death Drive az első szám, amit az új dobosunkkal, Franky Costanzával vettünk fel – kommentálták a BlackRain tagjai a szerzeményt. – Ez egy exkluzív dal, ami tudomásunk szerint csak digitális formátumban lesz elérhető! Egy kicsit súlyosabb ahhoz képest, amit általában csinálni szoktunk, de gyilkos lesz élőben eljátszani! A WildFesten és a Corn’Rock Fesztiválon már ebben a hónapban meggyőződhetsz róla. Szokás szerint az egyetlen dolog, amivel támogatni tudsz bennünket, ha felveszed a Death Drive-ot a lejátszási listádra és megosztod a tömegekkel. A dalt egy kedves barátunk, Hannes Braun keverte és maszterizálta. A videót (nullás költségvetés mellett) basszusgitáros hősünk, Matthieu de la Roche készítette.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw