Az amerikai Black Veil Brides az év végén új albummal jelentkezik. A Spinefarm Recordsnál megjelenő koronghoz ízelítő gyanánt most kijött a Certainty című kislemez.
„A Certainty koncepciója központi szerepet játszik ebben a lemezben, és az egész albumon visszatérő motívumként bukkan fel – mondta Andy Biersack, a banda frontembere. – A dal ihletője a Konklávé (Conclave) című film volt, különösen annak reflexiói a vallási bizonyosságról és arról, hogy a merev hitrendszerek hogyan válhatnak saját magunk által létrehozott börtönökké. Amikor a bizonyosság megkeményedik, a kíváncsiság, a fejlődés és a változásra való hajlandóság lehetetlenné válik. A mai politikai és társadalmi diskurzus nagy része ezekben az abszolút meggyőződésekből álló visszhangkamrákban zajlik, és ez a feszültség hajtja ennek a lemeznek a narratíváját.”
A Certainty dalhoz George Gallardo Kattah (Chelsea Wolfe, Måneskin) rendezésében videóklip is készült, amelyet a Black Veil Brides kolumbiai turnéja során forgattak le.
„Ez volt az utolsó dal, amit az albumra írtunk és felvettünk – folytatta Andy Biersack. – Jake (Jake Pitts gitáros – a szerk.) elküldött egy ötletet, és néhány nap alatt gyorsan össze is állt a szerzemény. Narratív és zenei szempontból is elengedhetetlennek éreztük, mert pontosan visszaadta azt a hangulatot, amit el akartunk érni. A George Gallardo Kattah és csapata által a kolumbiai Bogotában rendezett videóklip az egyik kedvencünk, amit valaha csináltunk. A félelem és a büszkeség bibliai ikerpárként való értelmezése lenyűgöző, a vizuális effektek pedig egészen elképesztőek.”


