„A kezdeti időkben, amikor gyakorlatilag minden más metal zenekar sz…ba se vett bennünket, Robb Flynn és a Machine Head kiálltak mellettünk, pozitívan nyilatkoztak rólunk, és ezt azóta is megteszik.”

„A Hallelujah egy fontos dal számunkra, nem csak azért, mert ez az első szám a következő lemezről, hanem azért is, mert jelzi az irányt, amely felé a zenekarunk tart.”

November 20-án ismét hazánkban lép fel az ezredforduló utáni időszak, s egyben a fiatal rockrajongók egyik legkedveltebb zenekara, a metalcore színtérről indult Black Veil Brides.

„Évek óta beszélgettünk arról, hogy el kellene készítenünk ennek a dalnak a BVB-verzióját, és amikor lehetőséget kaptunk arra, hogy együttműködjünk VV-vel, úgy tűnt, elérkezett a megfelelő pillanat.”

The Phantom Tomorrow címmel tavaly ősszel jelent meg a Black Veil Brides hatodik lemeze, egy konceptalbum, amelynek Born Again dalához most megérkezett a hivatalos videóklip is.